Megszűnik a MÁV-biztosító

2008.07.24. 16:18
Nem szavazták meg a pótdíjat a MÁV biztosító mai közgyűlésén, a PSZÁF felfüggeszti az egyesület működését. A tagoknak várhatóan még a nyáron, azaz a negyedév letelte előtt új biztosítót kell keresniük. A tagok a Pénzcentrum.hu közgyűlési beszámolója szerint azt akarták elérni, hogy a PSZÁF próbálja meg újból valamelyik biztosítónak értékesíteni a kötelező biztosítási üzletágat, azaz vegye át őket egy másik szereplő: ez a lehetőség azonban egyszer már érdeklődés hiányában elbukott, és a PSZÁF szerint most erre idő sincs.

Fontosabb előzmények
  • Április 4-én függesztették fel a biztosító egyesület kötelező gépjármű felelősség-biztosítási (kgfb) termékének terjesztését, mivel tartalékhiányt állapított meg a PSZÁF.
  • Egy héttel később a PSZÁF azonnali vizsgálatot rendelt el, bűncselekmény gyanúja ekkor merült fel először. A biztosító elnök-vezérigazgatója, Nagy Bálint ellen eljárás indult, milliárdos sikkasztás és pénzmosás gyanúja miatt.
  • A biztosító irányítását a PSZÁF vette át, a júniusi közgyűlésen a felügyelet arra tett javaslatot, hogy a tagok pótdíjat fizessenek be, ezt elutasították.
  • A teljes sztorit itt olvashatja el.

Ma tartotta közgyűlését a MÁV biztosító. Ezen arról kellett dönteni a tagoknak, hogy hajlandóak-e pótdíjat fizetni annak érdekében, hogy a biztosító még az év végéig tudjon működni. A PSZÁF számítása szerint a tagoknak 20-30 ezer forintot kellett volna fizetni a biztosítási díjon felül.

A közel 200 ezer biztosítottból, akik az egyesületi működési forma miatt egyben tulajdonos-tagok is, alig több mint kétszázan jelentek meg. Igaz, számos nagyfuvarozó felhatalmazással mások helyett is szavazott. Természetesen a közgyűlés eredetileg így sem volt határozatképes, csak a megismételt, az eredeti tíz óra helyett fél tizenegyre összehívott ülésen születhettek döntések.

A megjelentek a jelenleg a biztosítót kirendelt felügyelőbiztoson keresztül irányító Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének javaslatát elutasították. Nem módosították az alapszabályt, így nem kerülhet sor pótdíjbefizetés elrendelésére – jelentette a Pénzcentrum.hu kiküldött tudósítója.

A közgyűlésen többször is szóba került egy új pályázat kiírásának lehetősége. Ezt meg is szavazták a tagok: ez azt jelentené, hogy egy érdeklődés hiányában sikertelen kísérlet után újra meg kellene próbálni egyben értékesíteni a kötelező biztosítások állományát. Csakhogy a mintegy 195 ezer ügyfelet az üzletág jelentős hiánya miatt egyik biztosító sem akarta már korábban sem átvenni. (A korábbi pályázati határidőig nem érkezett érvényes ajánlat.)

A PSZÁF szerint azonban nincs is idő új pályázatra, azonnal ki kell vezetni a piacról a milliárdos hiánnyal küszködő biztosítót. A piacról való kivezetést korábban a közgyűlés eredményétől tette függővé a felügyelet, vagyis amennyiben lett volna pótdíj, úgy december 31-ig működhetett volna a biztosító, ha pedig nem szavazzák ezt meg a tagok, azonnal felfüggesztik a műkődést, jelentették be még a múlt héten.

A közgyűlés eredményeképpen most PSZÁF-nak arról kell döntenie, mikor szűnik meg a biztosító. Az sem biztos, hogy a felügyelet megvárja a negyedév végét: bár a váltás az ügyfeleknek technikailag így egyszerűbb lenne, a biztosító tartalékai nem biztos, hogy fedezik az addig felmerülő kifizetési igényeket. Márpedig ez esetben, ahogy erre egyébként most is lehet számítani, a tagoknak maguknak kell helyt állniuk az általuk okozott károkért. Ez a lehetőség egyébként a váltási időszakban is fennáll: átszerződni ugyanis addig nem lehet, amíg a PSZÁF a felfüggesztést hivatalosan be nem jelenti, ugyanakkor az addig hátralevő időszakban, illetve az átszerződési idő alatt előfordulhat, hogy a biztosító pénze teljesen elfogy. (A váltásra az online alkuszok már ugrásra készen várakoznak.)

A MÁV Biztosítónak jelenleg tízezer függő kára van, ez értékben mindegy kilencmilliárd forintot jelent, és tartalmazza a statisztikai károkat is. Ennek alapján az átlagkárok értéke 740 ezer forint. A saját tőke hiánya 5,555 milliárd forint, amely a 4,176 milliárd forintos negatív eredménytartalékból és a 2,132 milliárd forintos mérleg szerinti veszteségből áll.