Megpróbálják kiutálni a Microsoftot

2007. december 19., szerda 12:17

Hiller István megadta a jelet a magyarországi szabadszoftver-közösségnek. Miután lobbizott a Microsoft mellett, néhány nap elég volt ahhoz, hogy tömegek csatlakozzanak a céggel kötött állami szerződések meghosszabbítása elleni tiltakozó akcióhoz. A szoftverháború tétje nem csak az, hogy hozzáférhetővé válnak-e a függvénykönyvtárak, hanem az is, hogy a Microsoft meg tudja-e ismételni az utóbbi három évben elért teljesítményét, amikor különösebb verseny nélkül mintegy 35 milliárd forintra tudott megállapodást kötni.

Sorban teszik tiszteletüket a kormányzati döntéshozóknál a jelentősebb szoftvercégek képviselői, mert közeleg a közoktatásban és az egyetemeken használt szoftverek szállítására kötött középtávú szerződés lejárati határideje. Alig több mint két hónap maradt, hogy eldőljön, minden marad a megszokott kerékvágásban, vagy megdől a Microsoft monopóliuma. Egyelőre csak az oktatási miniszterről derült ki, hogy Microsoft-párti, őt a jelek szerint már meggyőzték.

Az összevont állami Microsoft-szerződésre tett Hiller-javaslat azonban néhány nap alatt összekovácsolta az ellentábort. Több mint kétezer júzer írta alá azt a nyílt levelet, amelyet az MS-konkurencia egyik cége, a blackPanther tett fel honlapjára. A levél szerint a szerződéshosszabbítás olyan felelőtlen, közpénzpazarló, a vállalkozási és alkotmányos jogokat sértő döntés lenne, amely fenntartaná diszkriminatív piaci helyzetet.

A tiltakozók úgy vélik, az olyan pályázati feltételekkel, mint a 20 éves piaci tapasztalat, vagy több milliárdos forgalom, az MS számára bebiztosított Campus szerződésekkel a kormányzat azt éri el, hogy a diákok nem ismerhetik meg az Egyesült Államokban, Európában vagy például Kínában használt alternatív rendszereket, továbbá megfosztja az egyetemeket a versenyképességüktől.

Több júzer azt kifogásolta, annak ellenére, hogy az állam már milliárdokat fizetett, valójában nem vette meg, csak kötött időre bérelte a szoftverjogokat. Ráadásul a tisztaszoftver.hu-n csak azok a diákok, tanárok juthatnak ténylegesen ingyen a Microsoft termékeihez, akik maguk is rendelkeznek már Microsoft termékkel.

A piac megnyitása mellett lobbiznak azok a magyar vállalkozások is, amelyeket korábban az állam is nagy összegekkel támogatott a legújabb szabványoknak megfelelő szoftverek kifejlesztésében. A központosított közbeszerzésbe épülő adminisztratív akadályok azonban mindeddig sikerrel torpedózták meg, hogy a hazai termékek is piachoz juthassanak Magyarországon.

Az oktatási intézmények tanárait is diákjait ellátó három éves Campus és School szerződés a maga 5 milliárdos tételével a jelek szerint eltörpül az állam- és közigazgatásban használ szoftverekre kötött szerződések tételei mellett. Az eddig szigorúan titkosan kezelt beszerzések méretéről a Közbeszerzési Értesítőben megjelentetett közlemények alapján alkotható kép. 2005 óta három nagy megállapodással összesen közel 30 milliárdos nettó összegre kötöttek keretszerződést.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!