Most Csányi a leggazdagabb

2005.10.20. 12:32
Az idén is két kiadványból tudhatjuk meg, kik a leggazdagabbak Magyarországon. A múlt heti Ringier-lista után, most a Manager Magazin adta ki a 100 leggazdagabbról szóló listát. Ez utóbbiban az első Csányi Sándor OTP-vezér tízmilliárddal nagyobb vagyonnal.
Tíz milliárd forinttal nagyobb vagyonnal a Manager Magazin listáján Csányi Sándor a leggazdagabb magyar üzletember. Az idén is két kiadványból tudhatjuk meg, kik a leggazdagabb magyarok. Pár nappal a Ringier által kiadott lista megjelenése után a Manager Magazin is kiadta saját magazinját.

Az élboly

Az élboly nem sokban különbözik egymástól, a Népszabadság munkatársai által készített rangsorban az orosz Medget Rahhimkulov (AÉB Bank) után következik Csányi Sándor, tehát ezen a listán is az első a magyar állampolgárok közül. Az OTP Bank vezérének e becslés szerint 60 milliárdja van, a Manager Magazin szerint 70 milliárdos vagyon felett rendelkezik. Az ugrást egyrészt az OTP Bank részvényárfolyamának jelentős emelkedésével magyarázzák, másrészt az elmúlt évben az élelmiszer-ipari érdekeltségei is szaporodtak.

Mindkét listán második a Trigránit első embere, Demján Sándor 50, illetve 65 milliárddal. A Ringier listáján a Fotex-tulajdonos a harmadik, a MM-becslése szerint azonban Várszegi Gábor csak az ötödik. Megelőzi Széles Gábor és Leisztinger Tamás. A következő helyeken Nagy Elek (Vegyépszer), Veres Tibor (befektetések), Bige László (vegyipari befeketések) és Wáberer György (szállítmányozás) állnak. A magazin az első alkalommal elkészítette a vidéki gazdagok listáját is, így megtudható, hogy az egyes magyarországi régiókban kik a leggazdagabbak.

Legális vagyon

A manager magazin a listához készített módszertani bevezetőben kiemeli, hogy a százas lista elkészítésekor idén is az anyacég, a Spiegel-csoport tulajdonában lévő németországi kiadás által használt elveket követték. Vagyis kizárólag a legális eredetű, transzparens, nyilvános (cégbírósági, földhivatali) adatbázisokból, publikus mérlegekből, a cégek közléseiből kirajzolódó vagyont vették figyelembe, és - ellentétben a konkurens kiadvánnyal - csak magyar állampolgárok esetében készítettek becslést.

A tőzsdei társaságokban megtestesülő vagyont a jelenlegi részvényárfolyamból becsülték meg, a nem tőzsdei cégeknél a saját tőkéből indultak ki, de figyelembe vették a vállalkozások nyereségességét, ismert tartozásait, és azt is, hogy a tulajdonos befolyása egyenlő-e tulajdoni részesedésének arányával. A manager magazin a becslések elkészítéséhez minden esetben felvette a kapcsolatot az érintettekkel, akik a legtöbb esetben együttműködésükkel segítették is a lap munkáját.

Ugyanezek elvek alapján becsülték meg a Ringier kiadványánál is a vagyont, mégis jelentős különbségek adódnak nemcsak a helyezések, hanem a vagyon nagysága között is. A Népszabadság azért, mert itthon jelentős eltérés lehet a látható és a tényleges vagyon között. A MM magazin készítésében egyébként tanácsadóként részt vett a korábbi Ringier kiadványos szerkesztője, Szakonyi Péter is.