Ambrus
-7 °C
3 °C

Mádl visszadobta a jegybanktövényt

2004.11.29. 17:29
Mádl Ferenc megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a jegybanktörvény módosítását - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. A parlament kormánypárti többsége a múlt héten szavazta meg a jegybanktörvény módosítását.
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a jegybanktörvényt Mádl Ferenc. A köztársasági elnök szerint a törvény ellentétes hivatalosan deklarált céljával és azt is aggályosnak tartotta, hogy lehetőséget teremtene a Monetáris Tanács egyszerre, aránytalanul sok új taggal történő kiegészítésére. Az államfő nem értett egyet azzal sem, hogy a törvény szerint a jövőben a Magyar Nemzeti Bank alelnökei közül csupán egy legyen felelős a monetáris politikáért - írta Schillinger Erzsébet sajtófőnök.

Sajnálja, hogy a köztársasági elnök vissazküldte a törvényt - nyilatkozta az Indexnek Göndör István szocialista frakcióigazgató, a javaslat egyik benyújtója. Az MSZP tanulmányozni fogja, milyen kifogásokkal élt az államfő. Göndör István ugyanakkor pozitívumnak nevezte, hogy Mádl Ferenc nem az Alkotmánybírósághoz küldte a törvényt, tehát nem voltak alkotmányossági kifogásai.

Nagy csata

A most visszadobott törvény szerint Monetáris Tanács legalább kilenc-, legfeljebb tizenegy tagú testület. A tagok közül négy fő kinevezésére, illetve felmentésére a javaslatot az MNB elnöke teszi meg. Ha a miniszterelnök egyetért a javaslattal, akkor a köztársasági elnök elé terjeszti azt. A többi tag kinevezésére és felmentésére a miniszterelnök az MNB elnöke véleményének kikérésével tesz javaslatot a köztársasági elnöknek. Tehát a jegybank elnökének nem az egyetértése, hanem a véleménye kell csupán.

A jegybank elnöke többször tiltakozott a módosítások ellen. Járai Zsigmond korábban kifejtette, ha a parlament jóváhagyja a jegybanktörvény módosítását, akkor annak több fórumot kell megjárnia. Így azt alá kell írnia a köztársasági elnöknek, és nem elképzelhetetlen, hogy eljut az Alkotmánybíróságra, de valószínű, hogy az MNB jogorvoslatért fordul a luxembourgi székhelyű Európai Bírósághoz is. "Az összes jogorvoslati fórumot ki fogjuk használni annak érdekében, hogy a kormány vonja vissza a jegybanktörvény módosítását" - jelentette ki Járai.

Az ellenzék szerint a törvény csorbítaná a jegybanki függetlenséget. A Fidesz szerint a kormány a javaslat nyomán nyert befolyását kihasználva alacsonyabb kamatszintet, ezáltal értéktelenebb forintot fog generálni. A Fidesz szerint javaslat a magyar alkotmánnyal és az uniós előírásokkal is egyezik.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.