A McDonald’s nyakán a magyar Fornetti

2005.10.27. 08:31
A Fornetti hálózata a harmadik lett a Franchise Europe című lap most közzétett éves 500-as európai listáján, az amerikai McDonald’s lett az első, második az olasz Tecnocasa ingatlanos hálózat.

A finompékárut gyártó és értékesítő magyar Fornetti hálózat a harmadik lett a Franchise Europe című lap most közzétett éves 500-as európai listáján. Először fordul elő, hogy az újság térségünket is számításba vette; az ötszázba még egy lengyel cég is bekerült, s a lista második felébe került.

A piac fele

Magyarországon csaknem 2500 üzletben sütik a Fornetti fagyasztott termékeit. A vállalat hazai piaci részesedése a fagyasztott pékáru gyártásában és forgalmazásában meghaladja az ötven százalékot, tavalyi nettó árbevétele megközelítette a hatmilliárd forintot.

A mostani összegzésnél a bevételt és a jelenleg is működő egységek számát vették alapul. Közölték ugyanakkor, hogy jövőre a stabilitást, a növekedési potenciált, az alkalmazottak számát és az elmúlt néhány évben bevont új franchise-partnerek számát is figyelembe veszik. Az így képzett adatokból speciális mutatót dolgoznak majd ki.

Az idén az amerikai McDonald’s lett az első, mögötte az olasz Tecnocasa ingatlanos hálózat áll, a dobogó harmadik fokán pedig a Fornetti. Mindkét másik dobogós évek óta jelen van a magyar piacon is. Figyelemre méltó, hogy az első tízben két-két ingatlanos, autószerviz- és gyorsétteremlánc található. Az ágazatok közül az 500-as listán 15 százalékkal részesedik a ruházati és majdnem ennyivel a gyorséttermi kategória.