Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Forgalomcsökkenésre számít a Mol az adóemelés miatt

2002.06.19. 15:09
A jövedéki adó július 1-jei emelése miatt 4-5 százalékos forgalomcsökkenésre számít a Mol Rt. Magyarországon az elkövetkező hónapokban - mondta szerdán Geszti László, a cég ügyvezető igazgatója Budapesten. Geszti szerint ez a döntés a magyarországi üzemanyag-forgalom eredetileg tervezett éves 3 százalékos növekedését 1,5-2 százalékponttal csökkenti.
A forgalom visszaesése főként amiatt várható, hogy az országon áthaladó vendégmunkások illetve fuvarozók inkább az országhatárokon kívül tankolnak, míg a határszéleken lakók átjárnak tankolni a szomszédos országokba.

Még Ausztriában is olcsóbb lesz a benzin

A magasabb jövedéki adó miatt ugyanis még Ausztriában is olcsóbb lesz a benzin és a gázolaj is, ez utóbbi több mint 13 forinttal literenként - mondta az ügyvezető igazgató. A motorbenzinek ára a jövedéki adó, valamint az erre rárakódó általános forgalmi adó emelése következtében több mint 13 forinttal, a gázolaj több mint 11 forinttal emelkedik július 1-jén. A jelenlegi árak alapján így a 95-ös oktánszámú motorbenzin listaára 230,6, míg a gázolajé 207,3 forint lesz.

Geszti László elmondta: e lépést követően stabil üzemanyag-árakra számít az év hátralevő részében. A világpiaci árakra ugyanis nem hatott az India és Pakisztán között zajló viszály. A készletek pedig magasak, a benzin és a gázolaj esetében is - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.