Gyöngyi
9 °C
9 °C

Orosz helyett osztrák kérő a Molnál

2007.06.25. 17:10
A korábbi tízről 18,6 százalékra nőtt az ÖMV tulajdonrésze a Molban – jelentette be az osztrák társaság. A hír nyomán új szereplő jelent meg a pénteken már gyanított felvásárlási veszély mögött. A Mol nem akar tárgyalni, és tovább veszi saját papírjait, azt üzenve, meg tudja védeni magát. A papírok ára hétfőn elképesztő, 8,8 százalékos emelkedéssel az abszolút rekordot jelentő 28 300 forintra emelkedett, a menetelés új, 28 605 pontos rekordra vitte a BUX-ot is.

A Mol csoport menedzsmentje hétfő reggel értesült az ÖMV részvényvásárlásáról és sajtóban közzétett "baráti" tárgyalási szándékáról – áll a Mol által hétfő délután kiadott közleményben. Eszerint a Mol menedzsmentje üdvözli a tényt, hogy egy versenytárs vonzó befektetésnek találja a társaság részvényeit. Mindazonáltal leszögezi, a vég folytatja saját stratégiájának megvalósítását, és nem kíván ilyen irányú stratégiai egyeztetésekről tárgyalni az ÖMV vezetésével. Az összeolvadás mint potenciális lehetőség több ízben felmerült az elmúlt évek során, amit a társaság számos alkalommal megvizsgált. A Mol menedzsmentjének meggyőződése, hogy a térség két legnagyobb olajvállalatának szorosabb együttműködése a szinergiák kihasználására a régiós verseny kiiktatását jelentené, ami egyértelműen előnytelen, és nem nyújt értéktöbbletet a közép-európai térség és annak érintett felei számára.

Mint korábban, a Mol most sem támogatja olyan partnerek tulajdonszerzését, akik mögött erős külföldi állami befolyás és tulajdonviszonyok állnak – zárul a közlemény, egyértelműen az ÖMV-ben meglévő 31 százalékos osztrák állami hányadra utalva.

Oroszoktól féltek, osztrákok jöttek

Az ÖMV hétfő reggel jelentette be: korábbi 10 százalékos tulajdonrésze mellé vásárolt részvényeket, és összességében 18,6 százalékra növelte tulajdonrészét a magyar olajtársaságban. A Mol alapszabálya szerint részvényhányadtól függetlenül minden tulajdonosnak maximum 10 százaléknak megfelelő szavazati joga van, így az ÖMV közvetlen befolyása nem emelkedett. Az osztrák cég vezetői úgy fogalmaztak, a Mol nyilván figyelembe veszi egy 18 százalékos tulajdonos javaslatait, és egyben jelezték, tárgyalni szeretnének a Mol vezetésével.

Egyelőre nincs napirenden a Mollal való fúzió az ÖMV-nél, mondta el az osztrák cég vezérigazgatója, Wolfgang Ruttenstorfer a Portfolio.hu-nak adott interjújában. Az ÖMV első embere igen pozitívan ítélné meg a Mol-OMV partnerséget, konkrét elképzelésekről azonban nem adott információkat. Egy erős közép-kelet-európai együttműködés szükséges, amire mi teljesen nyitottak vagyunk – hangsúlyozta a vezérigazgató, aki jelezte azt is, a Mol elutasító válasza esetén is jó befektetésnek tartja a részvényvásárlást.

A hírek nyomán újra nekilendült az olajpapírok forgalma és ára is: a piacon a legnagyobb vevőként az év végéig tízszázalékos sajátrészvény-vásárlási programot már pénteken meghírdető Molt, és a korábban megszerzett pakettjét az ÖMV-nak eladó Medget Rahimkulov tulajdonában levő Általános Értékforgalmi Bankot tartották számon hétfőn. A papírok ára napközben 8,8 százalékot, 2300 forintot emelkedett, és 28 300 pontos új történelmi csúcson zárt. Ez a lendület vitte a BUX-ot is, az index ugyancsak történelmi csúcson, 28 605 ponton zárt, ami 3,4 százalékos emelkedést jelent.

Megvédi magát a Mol

Az ÖMV alighanem szeretne többséget szerezni a Molban, de erre nincs sok esélye – kommentálta a fejleményeket az Indexnek Tordai Péter, a KBC Securities vezető elemzője. Értékelése szerint az osztrákok maguk sem gondolták át, mi lesz a következő lépés: az új részvénycsomag nagyobb részét, mintegy 6 százalékot Medget Rahimkulovtól vette az OMV. A leggazdagabb Magyarországon élő üzletemberként számon tartott orosz bankár május végén jelentette be befolyásszerzését és egy ötszázalékos pakett megszerzését. Akkor többen a Gazprom közvetett megjelenésétől tartottak. Rahimkulov kockázati tőkebefektőként viselkedett: vásárolt, majd a pakettet haszonnal eladásra kínálta fel – mondta Tordai Péter. Az OMV azért léphetett előre, mert tartott attól, hogy orosz szakmai befektető jelenik meg a Molban, ami egyik régiós cégnek sem érdeke pillanatnyilag.

A Mol jelenleg saját ötéves programját, és nem az osztrákok régiós terjeszkedését akarja megvalósítani – szögezte le a cég. Tordai Péter szerint a Mol sajátrészvény-vásárlása is azt üzeni, hogy a cég képes megvédeni magát a felvásárlástól. Ugyanakkor ez az ÖMV-nek saját részvényesei felé sem lenne könnyen elfogadható a lépés: a piaci vásárlás fenntartása esetén nagyon drágán juthatna többséghez a Molban, igaz, a magyar cég vezetése is sokat áldoz, amikor ilyen áron veszi a saját részvényeit.