Hétfőig nem lehet a Mollal kereskedni

2009.01.29. 17:16
Átveszi a horvát állam a részben a saját, részben a Mol tulajdonában álló INA-tól a gázüzletágat, döntött ma a horvát kabinet, az erről szóló megállapodást pénteken a Mol vezetői is aláírják. A hír alapvetően jó a Molnak, hiszen az INA így megszabadul egy jelentős politikai kockázatot és potenciális veszteséget jelentő részétől. A hivatalos bejelentésig a Mol papírokkal nem lehet kereskedni a tőzsdén.

A Kibocsátó 2009. január 29-én arról tájékoztatta a Tőzsdét, hogy olyan rendkívüli tájékoztatást kíván közzétenni, amely nagymértékben befolyásolhatja a részvények árfolyamát, erre tekintettel a kibocsátó kérte a részvények kereskedésének felfüggesztését. A társaság tájékoztatásának nyilvánosságra hozatalát megelőzően esetlegesen nyilvánosságra kerülő információk felhasználásának megakadályozása érdekében kezdeményezte a Tőzsdénél törzsrészvényei tőzsdei kereskedésének azonnali felfüggesztését a társaság soronkívüli bejelentéséig – áll a Budapesti Értéktőzsde által kiadott közleményben. A felfüggesztés a mostani bejelentés szerint még a hétfői kereskedési napra is vonatkozik, de a szabályok szerint amennyiben előbb sor kerül a várt bejelentésre, előbb is megindulhat a kereskedés.

Márpedig a bejelentésre már pénteken koradélután sor kerül Zágrábban. Új részvényesi megállapodást fog kötni a horvát kornány a Mollal az INA-ról, ezen kívül pedig a horvát állam megvásárolja az INA gázüzletágát - írja a Reuterst idézve a Portfolio.hu. A Mol részvények felfüggesztésének hátterében minden bizonnyal ezek az információk állnak.

A horvát kormány egy új társaság keretein belül kívánja végezni az ország gázellátását és az elosztást. A tranzakció keretében az állami kézben lévő, gázvezetéket üzemeltető Plinacro nevű cég 514 millió kunát (91 milló dollár) fizet majd az 550 millió köbméteres kapacitással rendelkező Okoli gáztárolóért, illetve megszerzi az INA teljes gázüzletágát - döntött a horvát kabinet mai ülésén a Reuters beszámolója szerint.

A horvát állam azonban megtartja jelenlegi 44 százalékos INA részesedését, ugyanakkor új részvényesi megállapodást kíván kötni a Mollal, melynek keretében a magyar olajcég az eddiginél több menedzsment joghoz jut: a 6 IT tagból 3-at a Mol, 3-at pedig a horvát kormány delegálhat. A megállapodás két vagy több évvel meghosszabbítaná azt a periódust, amíg a Mol nem adhatja el az INA részvényeket, míg a horvát államnak elővásárlási joga lenne a papírokra abban az esetben, ha a Mol ellenséges felvásárlás áldozatává válna. A részvényesi megállapodást holnap írja alá a horvát miniszterelnök-helyette, Damir Polancec, illetve a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt. A Mol-INA részvénycserés ügylet egyelőre nem jönne létre.

Jó biztosan, de lehet kicsit rossz is

A fenti információk felemásak a Mol szempontjából, írja véleményként a Portfolio.hu. A gázüzletág leválasztás/eladás egyértelműen pozitív tényező, hiszen az a politika eszközeként hatalmas kockázatot jelent az INA, és ezen keresztül a Mol számára is (elég csak a 2000-2001-es magyar helyzetre gondolni, amikor a Mol évi 100-120 mrd Ft-os veszteséget szenvedett el a gázüzletág miatt). Amennyiben a horvát állam nem ad el INA részvényeket, akkor a Mol esetleg a piacon tudna akkora pakettet vásárolni, hogy végre 50 százalék fölé tornázhassa INA részesedését, kérdéses azonban, hogy erre az új tulajdonosi szerződés ad-e majd lehetőséget. Amennyiben nem, az negatívan értékelhető a Mol szempontjából, hiszen továbbra sem tudja konszolidálni az INA számait.