Mária
-6 °C
-2 °C

Ma lezárhatják a Mol-jegyzést

2004.03.03. 08:22
Kapcsolódó cikkek (1)
Különösebb izgalmak nélkül, de jó ütemben halad hétfő óta a Mol-jegyzés. A példátlanul kicsi, mindössze 492 ezer darabos csomag valószínűleg már ma elfogy, így várhatóan az ÁPV este lezárja a jegyzést. Ha a jegyzőszám meghaladja a háromezret, az azonnali fizetést választók elbúcsúzhatnak a jegyzési reményeiktől.
Az ÁPV Rt. minden korábbinál kisebb mennyiséget, mindössze 492 ezer Mol-részvényt kínált fel a hazai magán és intézményi befektetőknek a Mol-privatizáció negyedik készpénzes ütemében. Mivel túljegyzés esetén sem csoportosítanak át részvényeket - annak ellenére, hogy az ÁPV számláin még 12,8 millió darab Mol pihen -, a nagyobb befektetők eleve reménytelennek tartották a részvényhez jutást.

A 6500 forintért kínált részvények még a novemberi ötszáz forintos jegyzési kedvezmény megvonása után is olcsónak tűnnek, hiszen tegnap stabilan 6800 forinton forgott az olajpapír a tőzsdén. Ráadásul a napi forgalom sem sokkal maradt el a 492 ezer darabos felkínált mennyiségtől. A jegyzés során előnyük van azoknak a magánbefektetőknek, akik a féléves halasztott fizetést választják, ám ezzel legfeljebb kétszáz darabig lehet élni. Ebben az esetben 2500 forintot kell most kifizetni.

Ne aprózódjon

A jegyzés péntekig tart, de túljegyzés esetén már szerdán lezárható. A jegyzés első két napi adatait a forgalmazó és az eladó hétpecsétes titokként kezeli, de a Napi Gazdaság közvetett információk alapján feltételezi, hogy ma elfogy a teljes, 492 ezer darabos csomag. A jegyzések átlagos nagysága a megkérdezett - budapesti - jegyzőhelyeken nagyjából 150 darab körüli, és több, mint kilectizedük halasztott fizetésű. Százötven darabos nagyságot feltételezve a teljes pakettet 3300 jegyző viheti el, a 150 jegyzőhelyen három nap alatt ennyien bízvást megfordulnak.

Megfigyelők szerint az ÁPV vezetése a ma délutáni adatok alapján az esti órákban alighanem a lezárás mellett dönt, hogy elkerülje a kiosztható mennyiség további aprózódását. Ehhez egyébként nem kell igazgatósági döntés, a lezárás hatáskörét alighanem a vezérigazgató és/vagy a tranzakciókért felelős vezérigazgató-helyettes gyakorolja. Ha valamennyi halasztott fizetést választó jegyző megkapja az igényelt mennyiséget, akkor juthat azoknak - köztük a cégeknek -, akik a teljes 6500 forint kifizetését vállalják.

A magánjegyzők egy része - biztos, ami biztos alapon - készpénzért is jegyzett, de csak keveset. Esetükben alighanem száz alatt lesz a megkapott mennyiség. Jó hír azoknak, akiknek jut Mol, hogy a kevés részvényt legalább gyorsan megkaphatják. Megfigyelők szerint ha ma lezárják a jegyzést, jövő szerdán már a számlákon lesznek az allokált részvények. Igaz, a papírok túlnyomó része - ha nem az egésze - a halasztott fizetés (lényegében október elsejéig élő kamatmentes hitel) miatt csak később jelentkezik kínálatként a piacon.