A Molon keresett az OMV vezér?

2007.11.26. 13:45
Néhány héttel a Molra adott vételi szándéknyilatkozat előtt hívta le készpénzben részvényopcióját Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója. Az osztrák Profil magazin arról beszámolva, hogy az ügyletet vizsgálja az osztrák pénzügyi felügyelet, felveti a bennfentes kereskedés gyanúját: a lehívást alig három héttel követte a Mol vételére kiadott szándéknyilatkozat, melynek hatására az OMV részvények árfolyama esett.

Vizsgálatot indított az osztrák pénzügyi felügyelet, az FMA, melynek célja egyebek között annak kiderítése: felmerülhet bennfentes kereskedés gyanúja Wolgang Ruttenstorferrel, az OMV vezérigazgatójával szemben. Az osztrák Profil magazin hétfői cikkében hívja fel a figyelmet arra, az Indexen már ismertett tényre: egy 2003 óta folyamatban levő, a tőzsdei cégeknél szokásos, a vezetők ösztönzését szolgáló részvényopciós program keretében a vezérigazgató szeptember 6-án 42 ezer részvényt hívott le, készpénzben.

A lépést követően alig három héttel, szeptember 25-én jelentette be az OMV, hogy 32 ezer forintos áron szándékában állna vételi ajánlatot tenni a Molra, ha feltételei teljesülnek. Részben éppen ezen utóbbi feltételek teljesülésének (szavazati korlát eltörlése, a vezetés által kontrolállt részvénycsomag csökkentése) reménytelensége miatt az osztrák tőzsde – ahogy egyébként egy ízben már korábban is – negatívan reagált a bejelentésre. Az OMV részvények értéke mintegy tíz százalékkal, 46 euró körüli árfolyamra esett.

A kérdés természetesen az, hogy az opciós lehívás – egyébiránt időpontját tekintve, például a negyedéves jelentésekre figyelemmel is korlátok közé szorított – jogával élő Ruttenstorfer szeptember elején már tudott-e a későbbi ajánlatról. A Profil kérdésére az osztrák pénzügyi felügyelet azt jelezte, logikus következtetés, hogy felmerülhet a bennfentes kereskedés gyanúja.

Az OMV szóvivóje visszautasította a feltételezést. Thomas Huemer hangsúlyozta, egy rutinvizsgálatról van szó, melyben egyébként az FMA még meg sem kereste a céget, de amennyiben ez megtörténik, mindenben együttműködnek. Hangsúlyozta: az opciós program nyilvános, az OMV honlapjára azonnal felkerült a szeptemberi tranzakció is. Emlékeztetett arra is, a vezetők csak bizonyos időszakokban élhetnek részvényvásárlási jogukkal.