Natália
-3 °C
8 °C

Mol-OMV-PKN fúzió?

2004.07.16. 10:09
A piaci helyzetből adódóan a magyar cég vezérigazgatója szerint valószínű, hogy a három óriásból legalább kettő egyesül. Néhány kisebb cég privatizációja még hátravan.
A Mol-OMV-PKN hármasból öt éven belül kettő valószínűleg összeolvad, de nem lehetetlen, hogy a három cég egyesül - közölte Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója. A Reuters által idézett interjúban Hernádi Zsolt megerősítette Áldott Zoltán nyilatkozatát, miszerint a régióban négy nagy olajcég versenyez egymással: a lengyel PKN, az osztrák OMV, az orosz Lukoil és a Mol.

Költségcsökkentés

Áldott Zoltán a Világgazdaságnak azt mondta: a kialakult egyensúlyt vállalatfelvásárlásokkal már nem lehet jelentősen megingatni, így elsősorban az lesz a meghatározó, hogy ki mennyire nyereségesen működik. Néhány kisebb cég eladása ugyanakkor még hátravan, például várható a szerb NIS privatizációja, ami a Molt is érdekli. Emellett a magyar olajcég szeretne szorosabb kereskedelmi kapcsolatot kialakítani a szlovén piacon, többek között a Petrollal is - tette hozzá.

Rövid távon Áldott Zoltán szerint nem valószínű, hogy az erőegyensúly felborulna. Az egymással versenyző négyesből egyébként a Mol és a PKN jutott a tárgyalásokban a legmesszebb egy esetleges kereszttulajdonlás kérdésében. Itt ugyanis az együttműködés hasznának számszerűsítése is megtörtént, azonban a lengyel kormányváltás miatt a szorosabb együttműködéshez szükséges állami jóváhagyások nem történtek meg.

Hernádi Zsolt is hangsúlyozta: a Mol elsődleges célja a stratégiában lefektetett 150 millió dolláros éves költségcsökkentés elérése 2005-re. Hernádi szerint a Mol árfolyama jelenleg nem tükrözi a cég növekedési potenciálját.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!