Miklós
-7 °C
2 °C

Sikerrel zárult a Mol-értékesítés

2004.02.18. 09:10
Eladták az összes felkínált Mol-papírt, sikerrel zárult a meglepetésszerű üzlet. A teljes titoktartás mellett elindított tranzakció eredményeképpen az ÁPV Rt. 73 milliárd bevételhez juthat az idén, ez a tavaly decemberi, sikertelen részvényeladási kísérlethez képest hatmilliárd forint többletet jelent.
A Napi Gazdaság értesülései szerint teljes titoktartás mellett egy nap alatt sikerült az ÁPV. Rt.-nek az, ami tavaly több hónapos előkészítés után sem: sikeresen eladtak 11,316 ezer Mol részvényt külföldi és hazai alapkezelőknek, darabonként 6500 forintos áron.

Teljes titoktartás

A magyar értékpapírpiacon eddig példátlan hirtelenséggel végrehajtott ügylet végrehajtásának módját tulajdonképpen maga a siker igazolja. Az ÁPV Rt. által közleményben hivatalosan csak tegnap kora délután megerősített tranzakció megkezdéséről reggel még csupán az első körben ajánlatra felkért külföldi alapkezelőktől szivárgott ki hír, igaz, ez már elég volt ahhoz, hogy a kereskedés során már a nap elején több mint száz forinttal zuhanjon az árfolyam.

A hazai alapkezelőkhöz csak ezt követően jutottak el az ajánlatkérések, kora reggel még a hazai fő forgalmazót is meglepetésként érte a tranzakció megkezdésének híre. Mindenesetre délre a legtöbben már képbe kerültek, így a zártkörű értékesítésben a hazai befektetési alapok részt kaphattak, ha a londoni idő szerint 17 órás - itthon ez 18 órát jelent - zárásig beadták ajánlatukat.

A teljes titoktartásra vélhetően a tavalyi fiaskó késztethette az ÁPV Rt.-t - akkor több mint 14 millió 760 ezer részvény eladására tettek kísérletet, amit a Mol még megtoldott négymillió 260 ezer papírral -, ez a gyorsított könyvépítéses módszer egyébként nem szokatlan a nemzetközi gyakorlatban - írja a Napi Gazdaság.

A tegnapi részvényértékesítés során valamivel ötven százalék alatti túljegyzés jelentkezett. A Portfolio.hu információi szerint az ÁPV Rt. visszautasította az ÁÉB által beadott, kétmillió darabra vonatkozó részvényvásárlási igényt, pedig az a 6,500 Ft-os árszint felett került benyújtásra. A visszautasítást azzal magyarázta a társaság, hogy az ÁÉB rövid távú kereskedése spekulatív jellegű, ami veszélyeztetné az árstabilitást.

Hatmilliárdos többlet

A Citigroup és a Raiffeisen Értékpapír Rt. által szervezett tranzakció sikere esetén vélhetően minden szereplő kiköszörülheti a hírnevén tavaly esett csorbát, a költségvetés pedig jól járhat. A 6500 forintos ár ugyanis a tavalyi próbálkozáshoz képest mintegy hatmilliárdos nyereséget, több mint 73 milliárd forint bevételt (mintegy 280 millió euró) hozhat az idén az ÁPV Rt. kasszájába, amely ezzel jelentős részben teljesíti idei bevételi tervét.

A Napi Gazdaság beszámolói szerint Draskovics Tibor pénzügyminiszter a Napkelte című műsorban szerda reggel úgy nyilatkozott, hogy a közeljövőben az állam mintegy félmillió részvényt ajánl majd fel a hazai magánbefektetőknek. Az ÁPV ma reggeli közleménye alapján az értékesítésre fél éven belül sor kerülhet. A kérdés már csak az, milyen feltételekkel - akkor is lehet-e majd élni a korábbi kedvezményekkel, így a 2500 forintos részletfizetés lehetőségével a részvények bizonyos ideig való megtartása esetén.

Puccs

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke puccsnak minősítette az esetet és követelte, hogy az illetékesek adjanak tájékoztatást arról, miért titokban és milyen feltételek mellett adták el Mol Rt. részvényeinek tekintélyes részét - tudósított az MTI.