Kecskeméten kell most telket venni

2008.06.24. 08:21
Kecskeméten egyre többen mesés ingatlanboomról beszélnek mostanában, a Daimler-döntés után. Azt remélik, soha nem látott felfutás következik, és a lakóingatlanokon kívül más részpiacokon is megindul az élet. A várakozások a szakértők szerint sem alaptalanok, egy-másfél éven belül akár 30-50 százalékkal is megugorhatnak az építési telkek árai – véli az Otthon Centrum helyi irodája.

Az Otthon Centrum (OC) szerint főleg a körúton kívüli területeken lehet soklakásos társasházakat építeni. Helyi vállalkozók eddig a belvárost részesítették előnyben, ott jobbára négy-tíz lakásos társasházakat húztak fel. A város e részén egyébként az önkormányzat sok korlátozást vezetett be, így ami tavaly még 55-60 ezer forintot ért négyzetméterenként, mára legfeljebb 45-48 ezret.

Hová menjünk a városon belül?

A nagy fejlesztők közül eddig csak az OTP Ingatlan Zrt. volt aktív. Nevéhez fűződik a Széktó lakópark, ahol társas-, családi és sorházak épültek, utóbbiak közül egy-kettő még szabad. Ma a legkeresettebbek az öt-tíz éves társasházak és az új építésű lakások. Az OC úgy véli, Kecskemétnek a Hunyadi-, illetve a Széchenyi-város elnevezésű része lesz felkapott.

A Mercedes-üzem ügye már az ipari és logisztikai ingatlanokra is ráirányította a figyelmet. Ezen a téren egyébként szintén fellendülés várható, ezt jelzi, hogy az ausztrál Goodman óriáscég már 2006 végén felvásárolta a Bertrans tízezer négyzetméteres csarnokát, és ugyanekkorát tervez mellé. Nyilván más szolgáltató és fejlesztő is fontolóra veszi, hogy a hírös városba költöztessen bizonyos kapacitásokat, illetve az ipari parkra is felfigyelhetnek.

Sokkal rosszabb, de legalábbis hullámzó a helyzet a város közepén felépült Malom Center bevásárló- és szórakoztató-központ esetében. Több helyi ingatlanügynökség is úgy vélte, hogy a mozi megy, viszont elmondták, a bowling üzemeltetője kivonult, az üzletekben pedig átlagos a forgalom. Egyedül a mélygarázs aratott osztatlan sikert, legalábbis a tekintetben, hogy levitte az autók jelentős részét a föld alá.

Jó példa nyugatról

Győrben látványos áremelkedést lehetett tapasztalni a lakásoknál azóta, hogy megjelent az Audi. Persze nem csupán a négykarikás német cég odatelepülése lódította meg az árakat, de kétségtelenül mágnesként hatott más beszállítókra, illetve ipari és kereskedő cégekre.

Az izraeli Engel East Europe néhány éve indította el a volt Rába-telek beépítését. A Városrét nevű megaprojektben 5680 lakást akarnak felhúzni, eddig három házat adtak át. Szakértők szerint azonban ennyit mégsem hoznak tető alá, legfeljebb a kétharmadát, s azt is több évre elnyújtva. Az OTP Ingatlan a Révfalu lakóparkkal próbálkozik, a Noa Investment Kft. pedig a hétszáz lakásos Royal Parkvárossal.

Az üzleti ingatlanok frontján több fejlemény is van, mindegyik előnyére válhat a városnak, bár egyesek szerint növeli a túlkínálatot a sok új beruházás. A Quaestor ETO Parkjában egy pláza, egy négycsillagos bizniszhotel és hat-hétezer négyzetméternyi iroda is helyet kap. A Leier cég az egykori Frigyes laktanyából varázsol többfunkciós objektumot, amelyben több ezer négyzetméternyi iroda, egy három- vagy négycsillagos hotel, felső kategóriás apartmanok és üzletek is lesznek.

Esztergom a sor végén

Minden tekintetben a sor végén kullog Esztergom, noha a Suzuki-gyár melletti ingatlanokat (mintegy 320 ezer négyzetméter) éppen most kínálja a város, s ott akár fontos ipari beruházás is indulhat. Az ezredfordulón ugyan volt egy kisebb áremelkedési hullám a lakások esetében, mára azonban ez lecsengett.

Tóth János, a Duna House helyi képviselője szerint a Suzuki-gyárnak legfeljebb annyiban volt és van hatása az ingatlanpiacra, hogy a lakásbérletek száma kissé megnőtt. Nem nagyon, mert főleg helyieket és szlovákiai városokban, falvakban élőket alkalmaztak, alkalmaznak. Most körülbelül havi ötvenezer forintért lehet egy-két szobás panelt bérelni, akárcsak tíz éve.

Az esztergomiak mostanában főleg a 10-12 milliós régi paneleket keresik. Jobbára a kertvárost kedvelik, de egyre gyakrabban fordul elő, hogy spórolásból feladják a nagy családi házat és visszaköltöznek az egyedi energiamérést lehetővé tévő, nem az első hullámban épült panelekbe.