Natália
-3 °C
7 °C

Magyar trolik Nápolyban is

2004.12.21. 15:11
A harminc Rómába leszállított Solaris után most Nápolyban adtak át tízet a lengyel-magyar kooperációban készülő troliból. A Solarisok elővárosi közlekedésben szolgálnak majd, Teverola kerületet kötik össze 14 kilométeres útvonalon más városrészekkel.
Tíz magyar trolibusz közlekedik keddtől Nápoly utcáin: a 12 méter hosszú tömegközlekedési járműveket Dunai Zoltán, a Ganz Transelektro Közlekedési (GTK) Rt. vezérigazgatója adta át az olasz kikötővárosban rendezett ünnepség keretében.

Csúcstechnika

#alt# A lengyel Solaris céggel közösen készült tíz troli szállítására és négyéves karbantartására kötött szerződés értéke közel ötmillió euró. A magyar-lengyel együttműködés eredménye, hogy a Rómában újrainduló troliközlekedéshez is Ganz-Solaris akkumulátoros járműveket vásárolt az olasz partner.

Mint azt megírtuk, a társaság 2002 júniusában nyerte el a római tendert, melynek célja a harminc éve szünetelő troli-vonalak újraindítása volt. A pályázat összértéke elérte az 54 millió eurót (14 milliárd forint), melyből 21 millió euróba (5,5 milliárd forint) került a harminc darab 18 méter hosszú légkondicionált jármű.

A római tender feltételei nem voltak mindennapiak. A helyi vezetés ugyanis a városképet romboló vezetékhálózat miatt száműzte a trolikat a hetvenes években a belvárosból, a műemléki rész elcsúfítását továbbra sem merték vállalni a tisztviselők. Erre megoldást jelenhetett volna a már bevált elektromos-dízel hibridmeghajtásos elgondolás. Róma levegője azonban egyre több mérges gázt tartalmaz, a környezetvédelmi szempontból kifogástalan üzemelés tehát szintén alapkövetelmény volt.

Feltörték

A szóban forgó jármű, mely végül elnyerte a római tendert a Ganz Solaris Trollino fantázianevet kapta, az alacsonypadlós trolibusz teletömték mindenféle extrával. Kamerákat helyeztek el a busz hátulján és az ajtók fölött. A légkondival felszerelt jármű műemlék-barát. A nápolyi Solarisok funkciójuknál fogva dízel-elektromos meghajtásúak, római társaik azonban képesek átállni akkumulátoros üzemmódra, így nem kellett telepókhálózni a történelmi nevezetességekben gazdag műemléki városrészeket, viszont a levegő is tiszta marad.

Az utóbbi években a GTK Rt. a járműpiac jelentős szereplőjévé vált trolibuszok szállításával Tallinnba, Bukarestbe, Landskronába, Rómába és Nápolyba, villamosok felújításával Rigában, Budapesten és Moszkvában.

Lusztig Péter, a Ganz Transelektro Közlekedési (GTK) Rt. olaszországi képviselője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a magyar trolik elővárosi közlekedésben szolgálnak majd, Teverola kerületet kötik össze 14 kilométeres útvonalon más városrészekkel. A felsővezeték nélküli szakaszokon önjárásukat dízelmotorral biztosító trolik vasúton érkeztek Olaszországba, kissé megtépázottan: a tíz járműből hatot feltörtek, illetve megrongáltak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!