Az állami tulajdonú MVM 74,9 százalékkal, míg a német RWE-EnBW konzorcium többségi tulajdonában lévő, de az MVM-en keresztül részben állami tulajdonú Mátrai Erőmű Zrt. 25,1 százalékkal rendelkezik abban az új társaságban, amely Visontán a mátrai és a bükki lignitvagyonra alapozott új erőművet fog felépíteni a Mártha Imre MVM-vezér és Valaska József, a Mátrai Erőmű igazgatóságának elnöke által aláírt szerződés értelmében.
A tíz százalékos mértékben biomassza elégetésére is alkalmas lignittüzelésű blokk elkészítése várhatóan 200 milliárd forintba fog kerülni. Az építkezés a tervek szerint 2010-ben indul el, és az erőmű 2015-ös átadásáig 2000 embernek fog munkát adni. A 200 milliárdos költség 20 százalékát saját forrásból, míg 80 százalékát bankhitelből teremtik elő. A beruházás a tulajdonosok üzleti kockázatára épül, nem igényel állami garanciavállalást és egyéb állami forrást.
Az új erőmű kapacitása 400 megawatt lesz, és a 2015 második félévére tervezett üzembe helyezésekor a Visontán most működő két, egyenként 100 megawattos blokkot fogja kiváltani. Az MVM tájékoztatása szerint az új erőmű méretéről sokat elárul, hogy önmagában képes lesz biztosítani Magyarország háztartási villamosenergia-felhasználásának nagyjából egyötödét.
A megállapodás mintegy negyven évre szóló együttműködés kereteit teremti meg az MVM és Mátrai Erőmű Zrt. között. Ennek jegyében a létesítés és az áram piacra vitele az MVM felelőssége, míg a tüzelőanyag-ellátás biztosítása és az erőmű üzemeltetése a Mátrai Erőműé. A kereskedelmi üzem 2015-ös megkezdését követően a lignitbázisú villamosenergia-termelés megtartja az energiapolitika elvárásainak megfelelően a jelenlegi 15 százalékos piaci részarányát, ami az MVM szerint garantálja a munkahelyek megtartását is.
Az erőmű kapacitásának növelése nem rontja, sőt javítja a Mátrai Erőmű fajlagos szén-dioxid-kibocsátási mutatóit. A kibocsátás ugyanis több mint húsz százalékkal fog csökkenni a 42 százalékos hatásfokú erőmű üzembe állásával és a két, 26 százalékos kapacitással működő blokk leállításával. Az új blokk emellett a későbbiekben alkalmas lesz arra, hogy kiegészítsék szén-dioxidot elnyelő technológiával.
A fejlesztés kapcsán az MVM felhívta a figyelmet arra: Magyarországon a lignit az egyetlen, számottevő mennyiségben rendelkezésre álló, hazai kitermelésű energiahordozó. Ennek felhasználása az energiaellátás biztonsága szempontjából is fontos, hiszen hazánk közismerten magas energiaimport-függőségét csökkenti. Ráadásul mivel a hazai energiahordozóval megtermelt villamos energia ára főként a kitermelés költségeitől függ, hosszú távon is kiszámítható az áram megtermelésének költsége.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Magyarország is kérvényezte a nemzeti záradék aktiválását Brüsszeltől
Nőhet a védelmi kiadásokra szánt összeg.
április 30., 15:42
- Gazdaság
Visszakozott Donald Trump, részleges vámvisszatérítésről döntött
Egy hónap után meghátrált az amerikai elnök.
április 30., 09:25
- Gazdaság
Mobilszolgáltatást indít a Revolut
Először Németországban és az Egyesült Királyságban lesz elérhető.
április 30., 14:29
- Mindeközben
T. Danny kritikus szavai kőkeményet csapnak, ilyen megsemmisítő véleményt sem hallani mindennap
tegnap, 20:45
- Mindeközben
Zoe Kravitz a Netflix szívtiprójával randizik, árulkodó fotók készültek róluk
tegnap, 19:34
- Gazdaság
Gyűlnek a viharfelhők Magyarország felett, a kormány azonnal reagált
Most csak a lakosságban lehet bízni.
április 30., 13:29
- Gazdaság
Szijjártó Péter felfedte, mitől nőhet ugrásszerűen a magyar GDP
A legfrissebb adatok szerint a gazdaság jelenleg egyértelműen stagnál.
április 30., 15:47
- Gazdaság
Üzbegisztánban tárgyalt a 4iG elnöke
A két ország közötti üzleti lehetőségekről tárgyalt.
tegnap, 21:51
- Gazdaság
Csak a magyar gazdaság zsugorodott az Európai Unióban
Ugyanakkor nem áll fenn recesszió, inkább szerkezeti probléma.
április 30., 13:40
- Címlapon
Történelmi lehetőség az Egyesült Államoktól: pénzt és repjegyet adnak annak, aki hazatoloncolja saját magát
Eddig mindössze egy ember élt a lehetőséggel.
tegnap, 19:45
- Gazdaság
Zöld utat kaphatnak Donald Trump miatt az EU és Kína közötti kereskedelmi tárgyalások
Már csak egy fontos feltétele van az Európai Bizottságnak.
április 30., 13:31
- Gazdaság
Magyarország új gázerőmű és magyar kőolajmező feltárásáról állapodott meg Törökországgal
A két ország együttműködése újabb fontos mérföldkőhöz érkezett.
április 30., 13:56
- Gazdaság
A Gránit Bank egyhangú szavazással elfogadta a 2024-es üzleti jelentését
A bank ismét a szektorátlagot meghaladó növekedést ért el.
április 30., 17:14
- Címlapon
Az Egyesült Államok félreérthetetlen üzenetet küldött Európának: Magatokra maradtatok
tegnap, 06:17
- Címlapon
Orbán Viktor kemény választ adott és sajtópert ígért a fake news sajtónak
A miniszterelnök szerint ide Győzike már kevés lesz.
tegnap, 16:50
- Címlapon
Magyar Péter belengetett egy dokumentumot, amely szerinte a kormány „őszödi beszéde” lehet
Magyar Infót tartott a Tisza Párt elnöke.
tegnap, 21:07
- Gazdaság
Az Amazon vámfeltüntetési terve kiverte a biztosítékot a Fehér Házban
Nyomás alatt van a Trump-adminisztráció.
április 30., 08:54
- Gazdaság
Legyen résen, ha ilyen valutája van: hamarosan kivonják az 50 eurós bankjegyek egy részét
Az Európai Központi Bank már korábban ismertette, hogy mik a konkrét szabályok.
április 30., 19:05
- Gazdaság
Négyszeres túljegyzés mellett bocsátott ki újabb kötvényt az MBH Bank
Mostani lépésüket a nemzetközi jelenlét erősítésének újabb állomásaként értékelik
április 30., 18:02
- Címlapon
Különleges bélyeggel adhatnak fel képeslapot a Rómában járók
A következő pápa megválasztásáig lesz csak érvényes.
tegnap, 21:33
- Gazdaság
38 milliárd forintért vásárolhat autókat a kormány
Felső-középkategóriás autókra 11 milliárd forintot szánnak.
április 29., 06:03
- Gazdaság
Donald Trump szerint özönlenek majd a cégek Amerikába, viszont a számok egyelőre mást mutatnak
Mínuszban indítottak az amerikai tőzsdék.
április 30., 16:48
- Gazdaság
Négy régió, kétezer vállalkozás: óriástámogatás indul májusban
Óriástámogatás indul májusban.
április 30., 05:55
- Mindeközben
Kasza Tibi úgy beszólt A Nagy Duett kiesőjének, Visváder Tamásnak, hogy az köpni-nyelni nem tudott
tegnap, 17:00
- Gazdaság
OKSZ: az árrésstop hosszú évekre tönkreteszi a hazai kiskereskedelem működését
A szervezet szerint súlyos következményei lehetnek az intézkedésnek.
április 29., 13:42
- Gazdaság
Hiába drágulnak az ingatlanok, özönlenek a magyarok a lakáshitelekért
A kérdés most az, hogy mikor jöhet a törés.
április 29., 15:09
- Mindeközben
Köllő Babett elárulta, hogy érzi magát az RTL-nél: „Ott most én vagyok az új”
tegnap, 15:48
- Címlapon
Egyre nagyobb hullámokat vet az Index Szente Vajkkal készült interjúja
Lengyel Tamás és a Kultúrbrigád sem hagyta szó nélkül a nyilatkozatot.
tegnap, 11:27
- Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: Valótlanok a híresztelések, a kormányzat nem rendelt gépjárműveket
Állításuk szerint jogszabályi kötelezettségnek tettek eleget.
április 29., 11:32
- Gazdaság
Soha nem látott felújítási hullámot hozhat a törvénymódosítás
Új lakossági beruházási hullámot indít az energiatörvény módosítása.
április 29., 16:56
- Címlapon
Legalább tíz éve nem láttunk olyan jó Marvel-filmet, mint a Mennydörgők*
Végre reményt ad a szuperhősrajongóknak, nem is keveset.
tegnap, 19:18
- Gazdaság
Váratlan következménye lett a rossz időjárásnak
Márciusban a turizmust még az ág is húzta.
április 29., 10:04
- Mindeközben
Csonka Andrást ízekre szedték, amiért alig volt néző a fellépésén, itt a reakciója: „Csapkodnom kellett volna, vagy a mikrofont a földhöz vágni?”
tegnap, 14:36
- Mindeközben
Sarka Kata megbánta mellplasztikáját: „Ha újrakezdhetném, ma már nem feküdnék kés alá”
tegnap, 13:19