Mindenki a Nabuccót akarja

2007.09.14. 13:33
A térség helyzete a gázellátás szempontjából rosszabb, mint Nyugat-Európáé, Magyarország viszont a régión belül is extrém esetet képvisel – mondta a Nabucco gázvezetékről rendezett konferencián Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója. Gyurcsány Ferenc szerint a Nabucco legnagyobb előnye a diverzifikáció, az ellátásbiztonság garantálása, de a projekt nagyon lassan halad.

Míg a nyugat-európai, fejlett gázvezetékhálózat lehetővé tesz fizikai értelemben lényegében minden irányba szállítást, ezzel a szabad kereskedés egyetlen tényezőjévé a politikai akaratot, és annak a szabályozókban történő megjelenését téve, addig az EU új országainak öröksége egy egyetlen beszállítóra építő, kizárólag kelet-nyugati irányú ellátást lehetővé tévő rendszer – mondta előadásában Hernádi Zsolt. A Mol elnök-vezérigazgatója felhívta a figyelmet: ez az oka annak, hogy a térségben nem alakulhat ki régiós kereskedelem, de annak is, hogy az EU 10-ek magas árat kell fizessen az egyetlen beszállító által verseny nélkül biztosított gázért.

Magyarország azonban még a térség országai közül is a legrosszabb helyzetben van, esete szinte extrémnek mondható, egyebek között azért, mert nagyon magas, 42 százalékos az elsődleges energiaforrások között a gáz aránya, és rendkívül magas a lakossági fűtésben a gázhasználat aránya. Éppen ezért Magyarországnak nem csak érdeke, de élen kell járnia a kelet-közép európai térség új infrastruktúrájának, ezzel biztonságos és hatékony piacának megteremtésében.

Ennek a Mol-vezér szerint négy pillére van, az első az új források bevonása az ellátásba. Hernádi Zsolt szerint e vonatkozásban a legfontosabb projekt a Nabucco-vezeték. Ugyanakkor kiemelte: egész Európának szüksége van kereskedelmi és stratégia tárolók építésére, valamint arra, hogy a kelet-közép európai régióban is működő regionális piac alakuljon ki. Az Európa-szerte fokozódó gázigények biztosításának csak negyedik pillére a cseppfolyósított gáz. Hernádi Zsolt hangsúlyozta: a Mol eddig is ezen prioritások mentén működött, számos erőfeszítést téve, egyebek között a transzferkapacitás lehetőségét bővítve azért, hogy Magyarország elosztó szerepet játszhasson.

A Mol már régen megmondta

A vezérigazgató az Index kérdésre elmondta, a konferencián elhangzott felszólalások is alátámasztják az a Mol által már több mint egy éve többször hangsúlyozott álláspontot, miszerint a Nabucco vezeték és az orosz Gazprom tervezte Kék- vagy Déli Áramlat nem vagylagos alternatívái egymásnak, a kettő, az egyre növekvő gázigényre tekintettel akár párhuzamosan is megvalósulhat. Azzal kapcsolatban, hogy a Kék Áramlat – melynek megvalósítási tanulmányát készítő projektcégben a Gazprom partnereként a Mol is benne van – az utóbbi hónapok fejleménye nyomán egyre nagyobb eséllyel elkerüli Magyarországot, és Olaszország északi részén lesz a végpontja, jelezte: ezzel együtt is van lehetőség a Gazprommal tervezett tározó megépítésére, akár más, európai céggel, hiszen tározót azzal van értelme közösen létesíteni, aki azt tölteni is tudja. Hernádi Zsolt szerint Magyarország érdekét a leginkább az szolgálná, ha mindkét vezeték elkészülne, és mindkettő Magyarországot is érintené.

Gyurcsány: gyorsítani kéne

A gázellátás nem pusztán üzleti, hanem biztonsági kérdés, ezért is kell mindent megtenni azért, hogy új ellátási forrásokat találjunk – jelentette ki a konferenciát megnyitó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Éppen ez a tervezett Nabucco vezeték legnagyobb előnye, de, mint a kormányfő utalt rá, a projekt nagyon lassan halad. Gyurcsány szerint Magyarország arra törekszik, hogy segítse az integrált, közös, uniós energiapolitika kialakítását. Ugyanakkor jelezte, a hazai gázellátás 80 százalékát biztosító Oroszország kiszámítható, megbízható partner volt az elmúlt években.

Piebalgs: a kudarc kizárt

Magyarország teljes politikai súlyával kiáll a Nabucco mellett – ezt már Kóka János gazdasági miniszter mondta Andris Piebalgs uniós energiabiztossal közös sajtótájékoztatóján. Szerinte ennek deklarációja is a konferencia, mely, miután együtt vannak a projektben megvalósítóként, forrásként, finanszírozóként érdekelt cégek és országok képviselői, lehetőséget ad arra is, hogy konkrét előrelépés történjen a megvalósítás irányába. Andris Piebalgs elmondta: személyesen is beszélt Gyurcsány Ferenccel, és a kormányfő biztosította őt Magyarország elkötelezettségéről. A biztos szerint a Nabucco biztosan megépül, a kudarc lehetősége kizárt, ha a most szövetkezett cégek valamelyike üzleti okokból kiszállnak, más cégek építenék meg a vezetéket.