Szívatja a nyerteseket a bürokrácia

2007.04.05. 16:06
A gazdasági után a regionális operatív program első pályázatait is nyilvánosságra hozza a héten a nemzeti fejlesztési ügynökség. Ezeket most még csak véleményeztetik, pályázni várhatóan április végén lehet, többek között oktatásfejlesztésekre, belterületi, majd négy és öt számjegyű utakra, valamint iparterületek megújítására. A tavaly lezárult fejlesztési terv pályázatainak ügyeit szeptemberre zárják le.

Ontjuk a boldogtalan nyertesek tömegét – mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen, arra utalva, hogy az elvileg tavaly lezárult nemzeti fejlesztési terv pályázatainak elbírálása lassan, túlbürokratizálva zajlik. A kormánybiztos most azt ígéri, hogy szeptemberre minden eddigi késő kifizetést rendeznek, "az intézményrendszer meg tud felelni ennek az elvárásnak" – fogalmazott Bajnai.

Halasztanánk a metróvitát

A Brüsszellel folyó egyeztetésről Bajnai azt mondta: a négyes metróról hazánk addig nem szeretne újabb konkrét tárgyalást, amíg magát a közlekedési operatív programot el nem fogadják. Az operatív programok véglegesítése júniusban várható, az első nagy kérdéscsomag nyomán április közepén folytatódnak a tárgyalások az unióval.

Annyit elmondott, a 2000 milliárd forint körüli kohéziós alap csaknem egyötödét jelenti a metró 350 milliárd forintja. Az eredetileg tervezett 36 nagyprojektből több kiesik, mivel például a jelenlegi tervek szerint az M44 és az M6 nem uniós forrásból, hanem ppp-beruházásban valósul meg.

A fejlesztéspolitikai kormánybiztos azt is bejelentette, hogy csütörtökön újabb pályázatok tervezetei jelennek meg szakmai egyeztetésre. Ezúttal a regionális operatív program részeként, régiónként egy-két pályázatot hoznak nyilvánosságra, de ezekre még nem lehet jelentkezni. Az NFÜ honlapján várhatóan csütörtökön, a késő délutáni órákban megjelenő pályázatokat egyelőre véleményeztetik, azokra várhatóan május elejétől lehet jelentkezni.

Regionális pályázatok iskoláknak és utakra

Egyelőre egy-két célra tervezik kiírni a pályázatokat, ezt a számot azonban hamarosan öt-hatra emelik. A megpályázható fejlesztések között Bajnai kerékpárutak építését, akadálymentesítést, iskolafejlesztést, belterületi, valamint négy- és öt számjegyű utak építését említette.

Régió Támogatási terület Keretszám, millió forint
Dél-Alföld kerékpárút 3 106
Észak-Alföld ipari területek fejlesztése 7 890
akadálymentesítés 1 844
Közép-Dunántúl akadálymentesítés 415
belterületi utak fejlesztése 1 790
Észak-Magyarország ipari parkok fejlesztése 3 000
akadálymentesítés 2 000
Dél-Dunántúl kerékpárút 1 200
Nyugat-Dunántúl akadálymentesítés 730
Közép-Magyarország közoktatási intézmények beruházásának támogatása 4 972
Tervezett támogatási keret összesen 26 947

Megjegyezte, hogy utóbbiakra még nem május elején, hanem későbbi időpontban írják ki a pályázatokat. A közép-magyarországi régióban például iskolafejlesztési program indul, amit az NFÜ azzal magyaráz, hogy ez az egyetlen régió, amelynek lakossága fiatalodik.

26,9 milliárd a keretösszeg

A regionális operatív programban most megjelenő tenderek keretösszege 26,9 milliárd forint. A január végén a gazdasági operatív program részeként kiírt, technológiafejlesztést és foglalkoztatásbővítést szolgáló pályázatok 31 milliárdjával együtt így összesen már csaknem 60 milliárd forintnyi támogatást nyitnak meg. Mivel az operatív programokat még nem véglegesítették, hazánk csak olyan témákban ír ki pályázatokat, amelyeket Brüsszel feltehetően nem bírál majd, mondta Bajnai.

Arra a kérdésre, hol várhatók a legkeményebb viták, a kormánybiztos azt mondta: várhatóan nagyon sok szövegszerű korrekció lesz, de ezek apróbb kiegészítések. Egy-egy programon belül minimális átcsoportosítások lehetnek emellett, míg a legtöbb vita a lehatárolásokról fog szólni, vagyis arról, mely programok mit finanszírozzanak, egy célra ugyanis csak egy program terhére lehet költeni.