Nehezen bírják a rohamot a klímaszerelők

2006.07.21. 07:53
Menő a kínai légkondi, mert olcsó, de egyre jobban keresik a magyar vásárlók az igényesebb márkákat is. Annyi a megrendelés, hogy a beszerelésre várni kell.

A korábbi két év hűvös nyara után az igazi forróság némileg meglepte a légkondipiacot. Míg 2004-ben és 2005-ben alig lehetett értékesíteni klímákat, hiszen az időjárás hektikus és az évszakhoz képest kifejezetten hideg volt, idén a fenyegető június közepi hideg után beköszöntött a kánikula, ami például a Praktikernél a klímaberendezések forgalmának 10-12-szeres növekedését eredményezte.

Mindenhol ugyanaz

Ugyanez a forgalmi trend volt megfigyelhető az összes nagy alapterületű áruházban, ahol foglalkoznak klímaberendezésekkel. A kereskedők szerint az a réteg, amely korábban a meghökkentően olcsó berendezéseket vette, ma már egy kategóriával feljebb keresgél és idén már a középkategóriás termékek iránt is nőtt a kereslet.

Ám a kínai márkák még mindig erősek, főleg az áruk miatt. A mobil klímák ugyan továbbra is drágák, de ezeknél nincs beüzemelési költség, míg a split ugyan olcsóbb, ám a vételárba a szerelési költséget is be kell kalkulálni.

Szabadságon

Az igénynövekedés olyannyira látványos, hogy az LG-berendezések hivatalos szerelői legkorábban egy hétre vállalnak beszerelést, de azt is csak opcionálisan, mert olyan sok a munkájuk. Meglepő, hogy néhány cégnél nemcsak az igény növekedésére, hanem a szabadságolásra is hivatkoznak.

A szerelés ára egyébként nem olyan szórt, mint a berendezéseké, általában 35-45 ezer forintért szerelik be a klímákat, attól függően, hogy a vevő olyan készüléket vásárol-e, amelyet a szakszerelő forgalmaz.