Komoly baj van a magyar nyugdíjrendszerrel

Augusztinovics Mária, a téma elismert szakértője úgy véli, nincs arról szó, hogy a népesség öregedése miatt összeomlana a nyugdíjrendszer. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének nyugalmazott tudományos tanácsadója szerint a jövő öregjeinek nyugdíját nem az fenyegeti, hogy nem lesz elég "fiatal", aki eltartsa őket. Az fenyegeti - áll egy tavaly publikált dolgozatban -, hogy ők maguk, keresőkorukban, a jelenlegi és a várható foglalkoztatási szint mellett nem gyűjtenek elég nyugdíjjogosultságot és/vagy magánnyugdíjpénztári tőkét. A szakértő szerint így újra kell gondolni az időskori jövedelembiztonság egészét, méghozzá a teljes jövedelem-újraelosztási rendszerbe ágyazottan.

Hasonlóan látja a problémát Adler Judit, a GKI kutatásvezetője. Szerinte a társadalom öregedése mellett súlyos terhet ró a rendszerre, hogy széles tömegek befizetései csak a minimálbér után történnek meg, és sokaknak a szolgálati ideje is túl kevés. (Jelenleg a nyugdíj-jogosultság alsó határa 20 év szolgálati idő.)

A szakember úgy véli, a magyar polgárok többségénél hiányzik az előretervező képesség. Ez jól lemérhető az önkéntes kiegészítő nyugdíjpénztáraknál is, ugyanis sokan nem csak az adómentesen felvehető hozamokat tették zsebre, hanem - leadózva - az alaptőkét is, talált pénznek tekintve a munkaadó által befizetett összeget, vagyis ők már kilőtték későbbi nyugdíjuk egyik pillérét. Adler szerint - objektív és szubjektív okok miatt - széles társadalmi rétegek alkalmatlanok arra, hogy megtakarítsanak nyugdíjas éveikre, ami nagyfokú időskori elszegényedést vetít előre. Az elszegényedés főként a legmagasabb életkorúakat érinti majd, hiszen ők már nem tudják munkajövedelemmel kiegészíteni nyugdíjukat.

A negyedik, tőkepiaci pillér nagyon kockázatos - véli Adler, aki szerint ez azon réteg számára vállalható, aki egyébként is megtakarít. Hozzáteszi: a negyedik pillér szerepe periferiális az össztársadalmi nyugdíj-problémához képest. A jelenlegi nyugdíjrendszerben alkalmazott úgynevezett svájci indexálás sem kedvező. Ez a rendszere ugyanis - mivel az felerészben a fogyasztói árindexet, felerészben pedig az aktív keresők keresetindexét veszi figyelembe - alacsony infláció mellett automatikusan a keresetektől elmaradó nyugdíjnövekedést eredményez. Ezt a 13. havi nyugdíj bevezetése ugyan kompenzálja, ám ez az ellentételező hatás egy idő után megszűnik - véli Adler Judit.

A kutató egyelőre nem látja a kiutat. Véleménye szerint elegendő volna két pillér: egy önkéntes, ahonnan idő előtt nem lehetne kivenni a pénzt, és ahová a munkáltató is befizethetne, illetve egy állami, ahová jelenlegi magánnyugdíj-ágat kellene visszacsatolni. Elismeri ugyanakkor: nincs arra precedens, hogy az állam ezt a rendszert bárhol a világon visszaalakította volna. További kritikaként megfogalmazta, hogy nyugdíjpénztárak ezidáig meglehetősen alacsony hozamot tudtak csak elérni.

Könnyen előfordulhat majd, hogy a nehéz jövedelmi helyzetbe kerülő tömegek nyomást gyakorolnak az éppen hivatalban lévő kormányra, hogy az állam is járuljon hozzá a nyugdíjak szerény összegéhez. E felvetéssel kapcsolatban Adler Judit úgy véli, hacsak a gazdaság helyzete nem fordul nagyon jóra, nem lesz meg rá a fedezet.

Az MNB berkeiben a közelmúltban született tanulmány szintén bírálja a szisztémát és megállapítja, hogy a mai magyar vegyes nyugdíjrendszer pénzügyi szempontból fenntarthatatlan. Ebben közrejátszik a 13. havi nyugdíjak bevezetése és a járulékkulcsok csökkentése is.

A tőkefedezeti pillérben elért átlagos reálhozam nemzetközi összehasonlításban alacsony - állapítják meg a jegybanki kutatók. Ha ez a továbbiakban is így marad, akkor a 2050-ben nyugdíjba vonuló átlagos öregségi nyugdíjas - miután egy életen át gyűjtötte megtakarításait a második pillérben - a tisztán felosztó-kirovó rendszerben magasabb járadékot kapna, mint a többpilléres rendszerben. A szakértők szerint a gyenge hozamteljesítmény okán meg kellene találni azokat a gazdaságpolitikai lehetőségeket, amelyek révén a pénztárak hatékonyábbá és kevésbé költségessé tehetők, ideértve a szabályozási környezet lehetséges változásait is.

A jegybank munkatársai úgy vélik, a második pillér bevezetése önmagában nem vezet fenntarthatóbb nyugdíjrendszerhez, ha a többpilléres rendszerre való áttéréssel járó bevételkiesést teljes egészében többletadósság-kibocsátással finanszírozzák. Leszögezik ugyanakkor: ez nem jelenti azt, hogy a második pillér bevezetése fiskális szempontból hosszú távon ne lehetne előnyös. A második pillér ugyanis lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy (részben) már ma kezelje a hosszú távú finanszírozási kérdéseket.

Konkrétan arra volna szükség, hogy a kormány a költségvetés kiigazításával szorítson helyet a reform miatt kieső járulékbevételeknek. Ez lenne egyben az EU fiskális szabályaival összhangban álló megközelítés is, azok ugyanis megkövetelik, hogy a tagállamok már idejekorán felkészüljenek a demográfiai trendekből adódó fiskális kihívásokra.

Egy másik jegybanki tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a pénztári rendszer működésének problémáit a verseny csekély mértéke, a banki és biztosítói háttérrel működő pénztárak nem megfelelő működési formája és a pénztári portfólió diverzifikáltságának alacsony foka okozza. A nem megfelelő működési háttér azt jelenti, hogy bár a pénztár - a jogalkotói szándékok alapján - önkormányzati alapon működő sajátos nonprofit intézmény, amelyben a tagok aktív szerepvállalásán keresztül érvényesül az öngondoskodás elve, a valóságban nem így működnek ezek az intézmények.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a tagok küldötteinek közgyűlése csak formális, míg a pénztári vezető testületekben erőteljes alapítói befolyás valósul meg. Az igazgatótanácsok tagjainak többsége jellemzően az alapító intézmény munkavállalója, közöttük a pénzügyi csoport ügyvezetői szinten is képviselve van. A háttérintézmények tehát ténylegesen kvázi tulajdonosként működnek - beruházásokat valósítanak meg, erőteljes befolyással vannak a pénztár irányítására és gazdálkodására, a csoporton belüli rendelkezésre álló szolgáltatásokat kínálják a pénztárak számára. Mindemellett az alapítóknak - a hatályos szabályozásból adódóan - ugyanakkor nincs jogilag kikényszeríthető helytállási felelősségük a pénztár tevékenységében jelentkező jelentősebb működési kockázatok esetén.

További probléma, hogy a jelenlegi pénztári rendszer költségoldalról nem transzparens, miközben az átlagos összes díjterhelés magas. Kihívás mindemellett a kevéssé diverzifikált befektetési politika: a portfólió 75 százaléka állampapírban van, a részvények aránya tartósan 15 százalék körül mozog, a külföldi invesztíciók súlya alacsony. A tanulmány szerzői a magyar állampapírhozamok további csökkenésével számolnak, amely változatlan befektetési összetétel mellett - még csökkenő vagyonarányos díjterhelés mellett is - alacsonyabb hozamokat fog eredményezni.

E problémák többsége az MNB munkatársai szerint szabályozási eszközökkel orvosolható. A szakértők által javasolt új szervezeti formában a tag elsősorban ügyfélként jelenne meg, a mögöttes pénzügyi csoportok tulajdonosi felelősséget kapnának. A nyugdíjalap a tagok megtakarításainak összességét testesítené meg, a nyugdíjalapkezelő tulajdonosa pedig a mögöttes pénzügyi csoport lenne. Középtávon szükségesnek tartják továbbá a banki és biztosítói háttérrel működő pénztárak esetében a működési forma átalakítását.

A Napi Gazdaság úgy tudja, a Pénzügyminisztériumban jelenleg is folyik a hosszútávú koncepció kidolgozása nyugdíjrendszer-ügyben, ám annak részleteiről egyelőre nem kívántak tájékoztatást adni a tárca illetékesei.