Nyugtat a kormány

2003.12.03. 16:54
Hamarosan lecsillapodik az utóbbi napokban tapasztalható devizapiaci vihar - fogalmazta meg a kormány várakozásait a helyettes kormányszóvivő. A kabinet, a PM és az MNB között teljes összhang van arról, mit kell és mit nem kell tenni ebben az esetben.
Gulyás Erika, helyettes kormányszóvivő emlékeztetett Medgyessy Péter miniszterelnök minapi, brüsszeli kijelentésére, miszerint a forint ellen spekulációs támadás folyik. Egyébként László Csaba hazaérkezett külföldi útjáról, és jelenleg is tárgyal az illetékesekkel a pénzpiaci folyamatokról.

Nincs összefüggés

A kormányszóvivő-helyettes kiemelte, hogy a mostani folyamatok és a gazdaság helyzete között nincs összefüggés, a gazdasági folyamatok terén pozitív elmozdulás tapasztalható az utóbbi időben.

Egyebek közt ezt is tartalmazza az a gazdaság helyzetéről szóló, KSH-adatokon alapuló jelentés, amelyet ma vitatott meg a kormány. A gazdaság jellemzőiként Gulyás Erika kiemelte, hogy GDP a harmadik negyedévben növekedésnek indult, és 2003 egészében mintegy három százalék körüli bővülés várható. Az idén eddig 2,1 százalékkal nőtt a beruházások volumene éves szinten, az eddig kiadott építési engedélyek száma pedig 15 százalékkal gyarapodott, és tíz százalék körüli reálkereset-növekedés várható az év egészében. A lakossági fogyasztás hét-nyolc százalékkal bővülhet 2003-ban, és az államháztartási hiány is csökken 2002-höz képest.

A kormányülésen Csillag István, a gazdasági tárca vezetője elmondta, hogy az idei harmadik negyedévben 590 millió, az év egészét tekintve pedig 850 millió euró működőtőke érkezett Magyarországra, s hasonlóan kiugró pozitív eredményre utoljára 1995-ben volt példa.