Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Hangulatjavító törvénymódosítás

2004.05.17. 07:44
Ma tárgyalják a képviselők a jövedéki adó módosításáról szóló törvényt. Ha elfogadják a kormány javaslatát, akkor a jövőben, ha emelkedik a benzinár, csökken a jövedéki adó.
Ma tárgyalja az Országgyűlés a jövedékiadó-törvény Pénzügyminisztérium által pénteken benyújtott módosítási tervezetét. A javaslat szerint a kormány akkor léphet közbe az üzemanyagárak emelkedését lassítandó, ha az árszint a költségvetés tervezésénél alkalmazott átlagár (két egymást követő hétfőn mért, a forgalom alapján súlyozott átlagár alapján számított számtani átlag) fölé emelkedik, ami a 95-ös benzin esetében 250, a gázolajnál 225 forint.

Nem logikus?

Így az intézkedés feltétele már most is adott, az árszint beálltától 5 nap állna a kormány rendelkezésére a jövedéki adó rendeletben való módosítására. Amennyiben nem érkezik módosító indítvány, sürgősségi eljárással már a héten elfogadhatja a javaslatot az Országgyűlés. Az adócsökkentés mértéke azonban szerény lesz: a növekmény áfa-tartalmának megfelelő mértékű (a 25 százalékos áfatehernek megfelelően tehát 20 százalékkal csökken majd a drágulás). A benzin árának kedvező alakulását követően visszaállnak az eredeti adótételek a javaslat szerint.

A mérséklést sem az ellenzék, sem a gazdasági szakértők nem tartják logikus lépésnek. A Fidesz 20 százalékkal mérsékelné a jövedéki adót, ami 20,7 forinttal alacsonyabb literenkénti benzinárat eredményezne. Piaci elemzők azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy a döntés sem a költségvetésnek, sem a fogyasztóknak nem kedvez, inkább politikai intézkedésről van szó. A mezőgazdasági felhasználóknak nem jelentene valós megoldást a jövedéki adó jelentősebb mérséklése sem, hiszen annak egy részét ők amúgy is visszaigényelhetik.

Pszichikai határ

A Magyar Ásványolaj Szövetség azonban üdvözli a tervezetet, mondván: szükség van a beavatkozásra, amit Magyarország tett meg elsőként a régióban (szerdán a lengyel pénzügyminiszter is bejelentette, hogy 0,05 zlotyval mérsékelné az üzemanyag literenkénti jövedéki adóterhét). A benzinárral összefüggő hangulati tényező azonban nem elhanyagolható: egy neve elhallgatását kérő szakember szerint 250 forintnál van az első, majd 300 forintnál a második olyan pszichikai határ, amely a fogyasztás visszafogására késztetheti az autózókat. A 95-ös benzin iránti keresletet ugyanakkor nem fogta vissza az ár folyamatos emelkedése.

Az első negyedévben, a forgalom 5,5 százalékos bővülésének időszakában 240 forint alatt maradt az ár. Az üzemanyagok világpiaci ára átlagosan 29 százalékkal növekedett az elmúlt hónapban, idén a benzin 46, a gázolaj 31 százalékkal drágult. Az üzemanyag-turizmus az ország nyugati határánál nem (az üzemanyagot érintő tavalyi osztrák adóemelés miatt), a többi területen azonban reális lehetőségként kínálkozik, figyelembe véve, hogy a környező országokban alacsonyabbak az üzemanyagadók.