Miklós
-7 °C
2 °C

Olcsó a magyar tőzsde

2005.10.27. 07:53
A Morgan Stanley elemzése szerint a Molnál és az OTP vonzó befektetés, az előbbinél 35, az utóbbinál 25 százalékos felértékelődésre lehet számítani. A hazai részvények regionális szektortársaikhoz képest 14 százalékkal nagyobb mértékben értékelődtek le.

Ahogyan a korábbi zuhanásból, az ezt követő korrekcióból is a két legnagyobb forgalommal bíró hazai blue chip, a Mol és az OTP veheti ki leginkább a részét - állítja a Morgan Stanley legfrissebb régiós elemzése. A brókercég szerint az olajpapír esetében 35 százalékos, míg a bankrészvénynél 25 százalékos felértékelődési potenciállal lehet számolni, így a részvényeket még a gyorsjelentési szezon kezdete előtt vételre javasolja - írja a Concorde Call hírlevele. (Szerdán a Mol ötszázalékos drágulás után 19 750 forinton, az OTP pedig három százalékkal feljebb, 7449 forinton zárt.)

Minden értelemben

A magyar részvénypiac egyébként a társaság szerint mind abszolút értelemben, mind pedig a kelet-közép-európai régió más országaihoz képest olcsónak mondható, emiatt fenntartja a felülsúlyozásra vonatkozó ajánlását, és másfél százalékkal növelte a magyar részvénypiaci kitettséget modellportfóliójában is.

Az indoklás szerint ugyan a Mol és az OTP gazdálkodásában nem lehet jelentős változásra számítani, de az elmúlt hetekben a feltörekvő piacokat sújtó eladási hullám a magyar részvényeket aránytalanul nagy mértékben érintette.

Túl sokat esett

A BÉT dolláralapon 18,8 százalékkal zuhant, míg a régió átlagosan 13,6 százalékot esett az elmúlt másfél hétben, így a cégek részvényei regionális szektortársaikhoz képest 14 százalékkal nagyobb mértékben értékelődtek le. Makrogazdasági szempontból az elemzés szerint a piac túlreagálta az autópálya-építési kiadások miatt megemelkedett tényleges államháztartási deficitet, ami lényegében nem változtat a költségvetés finanszírozásán.

A forint gyengülése sem jelent komolyabb kockázati tényezőt, ráadásul a Mol és az OTP lefedezte magát a nagyobb áringadozások ellen. A Morgan Stanley szerint az ország súlyozása a globális feltörekvő piaci részvényalapoknál a mostani mélypontról hamarosan ismét felfelé indulhat. (Az elmúlt hónapokban Magyarország súlya hétéves mélypontra zuhant.)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!