Az OTP perelné az albán kormányt

2003.12.21. 15:31
Az OTP pert fontolgat, hogy visszaszerezze az albán takarékpénztárra tett ajánlatával kapcsolatos költségeit, mivel a tendereztetés számos pontját jogszerűtlennek, illetve a kiírással ellentétesnek tartja.
Az OTP Bank Rt. azt mérlegeli, hogy miként tudja az albán takarékpénztárra tett ajánlatával kapcsolatos költségeit jogi úton visszaszerezni, miután a tendereztetés számos pontját jogszerűtlennek, illetve a kiírással ellentétesnek tartja - mondta el Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese az MTI-nek vasárnap. A vezérigazgató-helyettes szavai szerint ez az összeg néhány millió dollárt tesz ki. Elmondta, hogy leginkább az albán banknál korábban keletkezett esetleges veszteségekre vonatkozó garancia kérdésében volt nézeteltérés az albán illetékesek és az OTP között.

Így már nem érdekli őket

Annak ellenére, hogy az OTP a jelenlegi feltételek mellett nem kíván a továbbiakban részt venni a tendereztetésben, az albán takarékpénztár privatizációját figyelemmel kíséri, jogi szakértők bevonásával vizsgálja a privatizációs tender érvényességét - tette hozzá Wolf László.

Hangsúlyozta, az eset nem változtat az OTP Bank Rt. regionális terjeszkedési politikáján, hiszen az albán bankra nem annyira a térségi terjeszkedés miatt pályáztak, a pénzintézetet önmagában is jó vételnek gondolták. Így az OTP továbbra is a romániai, szerbiai és horvátországi megjelenési lehetőségeire koncentrál - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

A részvétel feltétele volt, hogy az eladó által meghatározott részvény-adásvételi szerződéstől eltérő feltételeket nem lehet kérni. Ezt az OTP Bank vezetése nem fogadta el, hiszen a feltételek számos ponton piacidegen, a nemzetközi üzleti és jogi normáktól eltérő elemeket rögzítettek, amelyek az OTP Bank számára komoly, nem számszerűsíthető, illetve kezelhetetlen, következésképp elfogadhatatlan kockázatokat hordoztak - fogalmazott Wolf László.

Az albán pénzügyminisztérium az ajánlat beadását követően, majd később ismételten kérte az OTP Bank képviselőit, hogy a szerződés-módosításokat vonják vissza és fogadják el az eladó szerződéses ajánlatát. Erre az OTP annak ellenére nem volt hajlandó, hogy a 119 millió dolláros árajánlata meghaladta a másik pályázó, a Raiffeisen Bank eredeti ajánlatát - tette hozzá.

Wolf László utalt arra, hogy az albán pénzügyminisztérium szóbeli tájékoztatása is megerősítette, hogy az eljárás nem felelt meg sem a tenderkiírás eredeti feltételeinek, sem a tendereztetés nemzetközi normáinak.

Kézpénzpen

A legutóbbi sajtóértesülések szerint az albán kormány arra kérte a Raiffeisen Bankot, hogy készpénzben fizessen 126 millió dollárt, amely összeg a bank készpénzes 95 millió dolláros ajánlata, plusz az albán takarékpénztárba apportként felajánlott koszovói érdekeltségének 31 millió dolláros becsült értéke, amit a Raiffeisen Bank el is fogadott.

Az OTP Bank kifogásolja, hogy az ajánlat beadásának tender szerinti határidejére nem adott be ajánlatot a konkurens pénzintézet, a késve beadott ajánlatának szerződéses feltételei nem feleltek meg az eredeti, eladó által kért feltételeknek, a beadott ajánlatot a határidő lejárta után módosította, a módosított ajánlat továbbra is eltért az eredetileg meghatározott feltételektől, hiszen azok nem pénzbeli hozzájárulás (apport) nyújtását nem tették lehetővé, valamint a módosított ajánlat további változtatása az OTP Bank 119 millió amerikai dolláros készpénzes árajánlatának ismeretében történt.

A legnagyobb albán kereskedelmi banknak országszerte 36 fiókja és 56 irodája van. Június végén a bank mérlegfőösszege átszámítva 1,37 milliárd dollár volt, az idei első félévi nettó nyeresége mintegy 10 millió dollárt tett ki. A bank kezeli a helyi valutában, lekben tartott betétek mintegy 60 százalékát és a devizabetétek 27 százalékát. Az 1991-ben alapított cég tavalyi adózás előtti nyeresége 21,5 millió dollár volt.