Ezer dolgozójától válik meg az OTP-csoport

2004.09.24. 07:48
Az OTP Bank a két évig érvényben lévő 8 százalékos extraadó okozta 20 milliárdos veszteséget 6 százalékos létszámleépítéssel kívánja - részben - fedezni. Csányi Sándor emellett azt is bejelentette, hogy a csoport a következő másfél évben három-négy új taggal bővülhet.
Az OTP-csoport 17 ezer munkavállalójából ezer állása valószínűleg egy éven belül megszűnik - derült ki Csányi Sándor szavaiból, amelyeket a miniszterelnök-jelölttel való találkozója után mondott. A bank a két évig fennálló extraadó következtében mintegy 20 milliárd forint adózott nyereségtől esik el, ezt azonban igyekszik intenzívebb nemzetközi tevékenységével pótolni.

Az elnök-vezérigazgató elmondta: az OTP terveiben a következő másfél évben három-négy bank megvásárlása szerepel. Az OTP már az év elején jelezte, hogy 1000-1100 munkatársától meg kíván válni az évek óta folyó hatékonyságjavítási program keretében. Ezt a back office-rendszer központosítása lehetővé, egyben aktuálissá is tette. A bankelnök által tegnap bejelentett ezerfős leépítés is minden bizonnyal a fiókhálózatban back office területen dolgozókat érinti elsősorban, a közvetlenül az ügyfelekkel foglalkozó munkatársak vélhetően nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Az OTP-csoport 17 ezer munkavállalójának csaknem egyharmada külföldön dolgozik, közülük is sokakat érinthet a most bejelentett leépítés.

Ugyanakkor nem valószínű, hogy az OTP csoportszintű létszáma néhány év múlva a mostani 17 ezernél alacsonyabb lenne, ugyanis a tervezett három-négy akvizíció - amelyből valószínűleg az első a Jubanka lesz, ha a szerbiai illetékesek is így akarják - több ezerrel növelheti a létszámot. A csoport magja, az OTP Bank - ahol az 1995-ös tőzsdei bevezetés idején még 13 500-an dolgoztak - már alig 8 ezer főt foglalkoztat.