Nagy dobásra készül az OTP Bank

2008.05.15. 14:26
Biztató számnak tartotta az első negyedéves 55,3 milliárd forintos adózott eredményt Urbán László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. Urbán szerint a likviditási válság lezárulásának jeléig nem valószínű, hogy bankot vennének Oroszországban, s különben is valami nagyot szeretnének venni, akkorát, amelyhez lehet, hogy még a Garancia eladási áron felül is gyűjteni kell.

Ez nem zárja ki, hogy más országokban ne csinálnának kisebb akvizíciókat, csak Oroszországban nem szeretnének további kisebb bankok integrációjára energiát fordítani (a további országokban olyan bankot venne az OTP, ahol vagy már most, vagy 2-3 éven belül képes nagy piaci részesedés elérésére). Urbán szerint már nem azzal szeretnék bizonyítani nagyságukat, hogy minél több zászlójuk van a térképen, hanem, hogy zászlók jól növekednek. Ezzel összefüggésben közép távon előfordulhat, hogy lekerülnek zászlók az OTP térképről.

Az eredmény kapcsán Urbán szerint az első negyedéves teljesítmény alapot ad arra, hogy a 2008-ra kitűzött legalább 10 százalékos eredménynövekedés megvalósuljon. Egyelőre úgy tűnik, hogy a forrásoldal nem fogja akadályozni a bankcsoport növekedését, ezt mutatja a két sikeres tőkebevonás az idei évben. Urbán hangsúlyozta, hogy az első negyedévben a profit 30 százaléka jött már külföldről (év végére minimum egyharmados arány a cél), amely mindenképpen fontos abból a szempontból, hogy csökkenhet a befektetők fejében a Magyarországi kitettség miatti diszkont. Urbán szerint a leánycégek közül a bolgár DSK hagyományosan jól teljesített, miközben Horvátországban is megtáltosodott a leánybank (itt egész évben kitarthat a lendület). A román leánycég kapcsán Urbán László elmondta, hogy az első negyedéves veszteség ellenére egész évben már nyereséges lesz.

A nettó kamateredmény kapcsán – amelyet a portfolio.hu csalódásnak tart – Urbán részletezte, hogy ez nagyban betudható annak, hogy a negyedév végén jelentős árfolyamkilengések voltak. A kiadás/bevétel arányban a bank stabilitást ígér az idei évre. Bár a forrásköltségek megdrágultak, de ez nem veszélyezteti a tervek teljesülését, hiszen ezeket a forrásokat magas marzsú piacokon tudják kihelyezni. Az OTP szerint a portfólió továbbra is jó minőségű, egyedül Romániában volt számottevő romlás, de ennek csak technikai okai vannak.

Nem a bankok felelőtlenségétől kell félteni a devizahitelezést, hanem a felelőtlen fiskális politikától – vélte Urbán. Megítélése szerint ha válság jönne, az MNB kamatemelésre kényszerülne, ami rossz hatással lenne a forintadósokra is. Urbán téves iránynak tartja a bankok ügyfélkiszolgálásának korlátozását, még az önkorlátozását is, hiszen inkább felelős fiskális politika kellene.

A mai menedzsment-tájékoztató vendége volt Dimitry Zinkov, az ukrán leánybank vezérigazgatója. A szakember sikeresnek értékelte az első negyedéves teljesítményt. Az első negyedévben az OTP ukrán leánybankja nőtt a legnagyobb mértékben a TOP10 ukrán bank között, és a hitelintézet egy helyet lépett előre a banki rangsorban. A növekedésben komoly szerepet kapott a kkv hitelezés, az állomány csaknem 20 százalékkal nőtt. A kiadás/bevétel hányados csökkent, ugyanakkor a marzsban is van némi csökkenés.

2008 első negyedévében 9 új fiókot nyitott a bank. A bank folytatja fióknyitási hullámát, tervei szerint idén összesen 80 új fiókot nyitnak. A hitelintézet erősíteni kívánja mikró és kkv hitelezését, és folyamatos bővíti pénzügyi szolgáltatói tevékenységét (lízingcég, nyugdíjalap, nyugdíjbiztosító). Az ukrán bank eredményessége azért volt gyengébb a várakozásoknál, mert az első negyedévben több céltartalékot képeztek. A bank megkezdte a hitelei átárazódását, így várhatóan javul az eredményessége az év hátralevő részében. Urbán László szerint Oroszországban kicsit nehezebb a helyzet, mert ott még nincs teljesen integrált bankjuk. Ennek ellenére 50 százalékos profitbővülést várnak az orosz leánybanktól éves szinten.