Újabb panelprogram indult

2006.05.19. 12:36
A panellakások 80 százaléka megújul 2013-ig - jövőre már uniós forrásokat is fel lehet használni a felújításokra. Újabb panelfelújítási program indult, szeptember végéig lehet jelentkezni.

A panellakások 80 százaléka megújul 2013-ig, ehhez az elkövetkező évtől már uniós források is rendelkezésre állnak - mondta Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Kaposváron.

A miniszter szerint az elmúlt időszakban nagyon sikeres volt a program, több mint 87 ezer panellakást újítottak föl egy év alatt, az elmúlt négy évben 110 ezer lakás újult meg. Tapasztalatai szerint továbbra is nagy az érdeklődés, így újabb felújítási pályázatot hirdettek meg, amelyre szeptember végig lehet jelentkezni. Kolber szerint minden, a kiírásnak megfelelő pályázatot befogadnak, a források rendelkezésre állnak.

A 2007-2013 közötti uniós költségvetési időszakra készülő Új Magyarország programban a panellakások felújítása már a városrehabilitációs programokkal együttesen szerepel. Mivel az Európai Unió új szabályai lehetővé teszik, a felújításokhoz már uniós forrásokat is lehet igényelni.

Idén még a magyar költségvetésből biztosítják a felújításokhoz szükséges költségeket, jövőre azonban, amikor már az uniós pénzek is rendelkezésre állnak már nemcsak épületek, hanem parkolók, járdák, zöldterületek rendbetételét is lehet majd támogatni. Ez a készülő kormányprogramban kiemelten szerepel - jegyezte meg a miniszter.

Kaposváron az elmúlt négy évben hússzor annyi panellakást újítottak föl és ehhez harmincszor több támogatást biztosítottak, mint azt megelőzően 2001-től, a panelprogram indulásától - véli a miniszter. Ezzel jelentős munkalehetőséget is teremtettek, az ablakgyártóktól kezdve a kivitelezőkig sok vállalkozó jutott munkához. A felújítás révén a lakók jelentős, a tapasztalatok szerint mintegy ötvenszázalékos megtakarítást érhetnek a fűtési költségeknél - mondta Kolber.