Judit
-2 °C
8 °C

Patikacsődök kezdődtek

2004.06.08. 08:11
Az alkotmányellenesnek bizonyult gyógyszerárcsökkentés miatt havonta félmilliárdot buknak a patikák, húsz gyógyszertár ellen már csődeljárást kezdeméyeztek a beszállítók. Egyelőre nem tudni, júliustól milyen áron vesszük a gyógyszereket.
Az Alkotmánybíróság június 30-i határidővel semmisítette meg azt a kormányrendeletet, amely április 1-jétől 85 százalékos szinten befagyasztotta a gyógyszerek árát. Ám az ártörvény újabb módosítása - erről tegnap is tárgyalt a parlament - felhatalmazná a kormányt, hogy szükség szerint kilenc hónapra hatósági árat vezessen be. Ezzel kerülhetnék el a márciusi gyógyszerárak visszaállítását július 1-jével. Ha a jogszabály életbe lép, nincs miért megállapodást kötni a kormánnyal - mondta a magyar cégek szóvivője. Fekete Tibor szerint a kancelláriaminiszterrel egy hete kezdődött tárgyalásoknak lehetett volna eredménye. Mégpedig úgy, hogy az árvisszaállítás miatti 40-60 milliárdos többletköltségen osztoznának a kormánnyal.

Bizonytalan patikusok

Bizonytalanok a patikusok is, hiszen 30 napra lenne szükségük a gyógyszerek átárazására - mondta a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke. Hávelné Szatmári Katalin szerint ezért is kár, hogy a törvénymódosításról csak a jövő héten lesz a végszavazás, s csak akkor jelenhet meg a hozzá kapcsolódó kormányrendelet, ha a köztársasági elnök nem kér alkotmányossági kontrollt. Márpedig ez lehetséges, hiszen többen jogi aggályokat fogalmaztak meg.

Csődeljárások kezdődtek

Az elnök elmondta azt is, hogy az árcsökkentés miatt a patikák vesztesége havonta 500 millió forint, amit csak részben kompenzált a kormány. Az árréskiesés miatt 20 patika vált fizetésképtelenné, emiatt a beszállítók csődeljárást kezdeményeztek. A csődbejelentés után további hat hónapig kötelesek üzemeltetni a patikát a tulajdonsok. A 2040 gyógyszertárból tavaly 1400-nak kellett állami támogatást kérni működőképessége fenntartásához. Nem csoda, hiszen a hazai 14 százalékos átlagárrés nem fedezi a működési költségeiket. Az EU-országok átlaga 25-30 százalék - tette hozzá az MGYK elnöke.

A tárgyalások remény nélkül folytatódnak

Szerda reggel - egy korábbi megállapodás alapján - ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a cégek és a Miniszterelnöki Hivatal illetékesei, de a gyártók nem számítanak megegyezésre. Az újabb törvénykezést hátbatámadásnak tartják, amely ismét bizalmi válságot okoz. Hávelné Szatmári Katalin szerint fontos lenne elkerülni a gyógyszerárak miatt ismét kirobbanni látszó vitát, mivel az a piaci szereplők elbizonytalanodásához vezet. Hasonló volt a helyzet az áprilisi árbefagyasztás előtt, ami tömeges felvásárlást generált. A Magyar Gyógyszerész Kamara tiszteletbeli elnöke szerint májusig emiatt 16 milliárd forint volt az egészségbiztosító gyógyszerár-támogatási túlfizetése.

A nagykereskedők egy része már nem szállítja le a megrendelt gyógyszermennyiséget a patikáknak. Ennek oka vagy a hiányos raktári készlet, vagy a kivárás: egy esetleges gyógyszeráremeléssel részben visszanyerhetik készleteik márciusban elszenvedett leértékelődését.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.