Egy-két éven belül privatizálják a Postabankot

2002.06.04. 09:19
Közlekedési és Vízügyi Minisztérium megszűnésével automatikusan a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) - és így végső soron a pénzügyminiszter - felügyelete alá került a Magyar Posta Rt. A Népszabadság információi szerint a felügyeletet később az ÁPV Rt. veszi át a KVI-tól, de ehhez előbb törvénymódosításra lesz szükség, ami várhatóan több mint egy hónapot vesz igénybe.
Az ÁPV Rt. feladata lesz, hogy leválassza a Postáról a Postabankot és felkészítse a privatizációra. Erre az elképzelések szerint egy-két éven belül - a bank gazdálkodásának normalizálása után - kerülhet sor - írja a Népszabadság.

A napilap értesülése szerint a társaság átalakításának, a veszteségforrások megszüntetésének a Postabank leválasztása mellett része lenne a posta által létrehozott két biztosítótársaság, valamint a mentőszolgálatot, a tűzoltóságot és a rendőrséget kiszolgáló távközlési rendszer üzemeltetésére alapított Tetra Rt. végfelszámolása is.

A Magyar Posta Rt. vezetői is távoznak. A Népszabadság úgy tudja, Böröcz István vezérigazgató-helyettes már a múlt héten beadta felmondását.

Kalmár István elnök-vezérigazgató helyét ketten foglalnák el. Az új vezérigazgató és a leendő elnök személye azonban még kérdéses, eddig több jelölt is viszszautasította a felkérést.