200 milliárdért kap autóutat Pécs

2007.03.05. 15:19
Csak 2010-re épül meg Dunaújváros és Pécs között az autópályává fejleszthető autóút. A 180 kilométeres, várhatóan 200 milliárd forintba kerülő gyorsutat az év végén kezdenék építeni ppp-konstrukcióban. Azt még nem árulták el, hogy kell-e majd fizetni érte.

A gazdasági és közlekedési tárca honlapja szerint 2007 végéig el kellene készülnie a kétszer két sávos, autópályává fejleszthető M6-os autóútnak a Szekszárd, Bóly, Pécs, Szentlőrinc nyomvonalon (az NA Zrt. honlapja szerint a teljes Dunaújváros-Szentlőrinc gyorsútnak, valamint a Bóly és a horvát határ közötti szakasznak készen kellene lennie ez év végére). Valójában azonban 2010-ig kell várnia annak, aki a baranyai megyeszékhelyről gyorsúton akar eljutni a fővárosba, derült ki hétfőn Kóka János szavaiból.

A közlekedési miniszter ekkor jelentette be, hogy 2010 tavaszáig épül meg a Dunaújváros és Pécs közötti autóút. A nagyjából 180 kilométer körülbelül 200 milliárd forintba fog kerülni – mondta Wekler Ferenc, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. A beruházás ppp-konstrukcióban valósul majd meg. Azokra a kérdéseinkre, hogy az M6-os végig kétszer két sávos lesz-e, és ingyenesen vagy díjfizetéssel lehet-e használni, a szaktárcánál azt válaszolták: ezekről még nincs döntés.

A gyorsút építésének részvételi felhívása előreláthatólag áprilisban jelenik meg, a szerződéskötés és az építés kezdete az év végére várható. Az autóút első, Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszának az engedélyezési terve február közepére készült el, ezt a 67 kilométert két tervezési szakaszra (Dunaújváros-Paks, Paks-Szekszárd) osztották, bár a teljes beruházásra kiírt ppp-pályázatnak egy nyertese lesz.

A ppp-konstrukció teszi lehetővé, hogy a költségvetés kedvező feltételekkel, éves rendelkezésre állási díjjal fizesse ki az autópályát, mondta a miniszter. Kóka az éves rendelkezésre állási díj becsült mértékét nem közölte "a minél eredményesebb verseny, illetve a minél alacsonyabb ajánlott díj" érdekében. Az üzemeltetési idő, amely alatt az építő végzi a karbantartási munkákat is, 20-35 év lehet, mértékéről elemzést követően döntenek.