Fapadosok Pécsről

2004.04.06. 08:37
Még az idén elindulhat a légiközlekedés a Pécs melletti pogányi repülőtérről. Az Air-Horizont tárgyalásokat kezdett több fapados járatokat működtető céggel.
A pogányi repülőteret működtető Air-Horizont Kht. egyik tulajdonosa, a pécsi önkormányzat legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy 577 millió forintot biztosít a légi bázis navigációs rendszerének kiépítésére - közölték a városházán. Döntés született arról is, hogy a beruházást hitelből finanszírozzák, s előkészítik egy új utasforgalmi terminál felépítését. A szeptemberig befejeződő munkák során, egy rossz időjárási körülmények között is használható, a gépek le- és felszállását segítő úgynevezett ILS rendszert, valamint jelzőfényeket telepítenek. Ezek segítségével egész éven át, reggel 6-tól, este 10 óráig üzemelhet a repülőtér.

Érdeklődnek

Ezzel párhuzamosan beszereznek egy a gépek kiszolgálását segítő tankautót is, valamint több speciális, a kifutópálya takarítására alkalmas járművet. A helyhatóság azt követően határozott a beruházási program második, illetve harmadik üteméről, hogy elkészült az a felmérés, amely szerint térségből tavaly több mint 850 millió forintértében váltottak repülőjegyet - itt a Budapesetről és a regionális repterekről induló járatokat is figyelembe vették.

Az Air-Horizont egyébként a közelmúltban tárgyalásokat kezdett több, elsősorban fapados járatot működtető céggel arról, hogy még az idén elindítják a menetrendszerű közlekedést. A városháza és az üzemeltető cég illetékesei egyaránt megerősítették, hogy osztrák és német társaságokkal elsősorban az Amszterdam-München-Pécs, valamint a Split-Pécs járat beindításáról tárgyalnak. A baranyai megyeszékhelyen gyártóbázist működtető finn Elcoteq már korábban jelezte, hogy ha lenne, bizonyosan igénybe venné egy közeli repülőtér szolgáltatásait. Az Air-Horizont - amelynek társtulajdonosa a Baranya Megyei Önkormányzat is - már tavaly több mint egymilliárd forintért kiépítette a pogányi repülőtér 1500 méter hosszú új kifutópályáját.