A pénzes táska célba ért

2006.10.31. 15:38
Becsomagolt a pénzügyminiszter, nemcsak képletesen, szó szerint is. A 2007-es büdzsé tervezetét - egy néhány éves hagyománynak megfelelően - vízibivaly bőréből készült költségvetési táskában vitte át a Pénzügyminisztériumból az Országházba. Veres János 14 406,1 milliárd forintnyi államháztartási bevételt, 16 159,3 milliárd forintnyi kiadást, így 1753,2 milliárd forintnyi hiányt adott át Szili Katalinnak. A deficit pénzforgalmi szemléletben 6,9, eredményszemléletben 6,8 százalék lesz. A törvény vitája két hét múlva kezdődik, zárószavazása karácsony előtt lesz.

A vízibivalybőr táska, amelyben a 2007-es költségvetés vaskos kötetre rúgó tervezete és ekképp az egyensúlyhoz - tudják, az újhoz - vezető út első mérföldköve rejlik, egyáltalán nem tűnt nehéznek; fizikálisan legalábbis semmiképpen. Veres János pénzügyminiszter önnön, kapáláson edzett kezével vitte magával a Pénzügyminisztériumból a Parlamentbe, de már előtte, a házon belül is ő hurcolta, szorosan testéhez ölelve, mintha saját édes gyermeke lenne.

A költségvetésbe csomagolják a hiányt

Pedig nem az övé, hanem az egyensúlyé, a felzárkózásé és a felelősségé - legalábbis ezt mondta a táskás sétát megelőző sajtótájékoztatón. A büdzsé főbb számait egyébként sem most határozták meg a Pénzügyminisztériumban, hanem nyáron, amikor elkészítették a tavaly benyújtott, de Brüsszelből visszadobott konvergenciaprogram legutolsó változatát. A törvénytervezet a konvergenciatervben vállalt kötelezettségeket teljesíti, mondta Veres János, de a főbb számokból kiderült: attól kis mértékben mégis eltér.

A költségvetés ugyanis még az idén átvállalja a Nemzeti Autópálya Zrt. 350 milliárd forintnyi - a GDP 1,5 százalékára rúgó - adósságát. Így a konvergenciatervben szereplő 8,2 százalékkal szemben jövőre csak 6,9 százalék lesz a pénzforgalmi szemléletű hiány. Az uniós statisztikában alkalmazott eredményszemléletű deficit ugyanakkor nem tér el a korábban bejelentettől: a GDP 6,8 százaléka, 1753,2 milliárd forint lesz.


Nézze meg képeinket!

A deficit nagy részét - akárcsak tavaly - idén is a központi költségvetésbe lapátolja a törvénytervezet. A költségvetési deficit 1653 milliárd, az önkormányzatok hiánya 84 milliárd, míg a tb-alapoké 32,2 milliárd forint lesz, az elkülönített állami pénzalapok ugyanakkor 16 milliárdos többlettel zárnak. Az államháztartás összes bevétele 14 406,1 milliárd forint, kiadása 16 159,3 milliárd forint lesz. A költségvetésben általános, cél- és egyensúlyi tartalék formájában összesen 221 milliárd forintnyi tartalékot képeznek.

Felpuhulni nem fog

Néhány részszámot is ismertetett a büdzsétervezetből a pénzügyminiszter. Eszerint autópálya-építésre jövőre 210 milliárd forintot fordítanak jövőre, ehhez jön még 50 milliárd forintnyi rendelkezésre állási díj. Gázártámogatásra 112 milliárd forintot szán a büdzsé, a gyógyszerkassza kerete 364 milliárd forint, a helyi önkormányzatok támogatása 831,4 milliárd forint lesz. A kiadási előirányzatok a várható őszi tüntetések ellenére sem fognak felpuhulni - mondta Veres János egy újságírói kérdésre.

Majd táskáját két kezébe fogta, elmosolyodott és állt egy kicsit a vakuviharban. Aztán kabátot öltött, a barna bőrtáskához színben is illő, nagyjából derékig érő barna bőrkabátot. Ezután, akárcsak 2002 óta minden évben, a pénzügyminiszter elindult az Országház felé. Nem álltunk meg a Terv presszóban, mint tette azt annak idején László Csaba, viszont már volt költségvetési táskánk - amely mindaddig az országházban marad, amíg el nem fogadják a költségvetést -, amelyet Draskovics Tibor ötletére 2004-ben vezettek be.

Közönyös pillantások

A táskában rejlő súlyos milliárdok - mit több, ezermilliárdok - és a pénzügyminiszter személye sem hozta lázba a belvárosiakat, akik idegrendszere az elmúlt hetekben ennél zajosabb eseményekhez szokott. Közönyös pillantások kísérték utunkat, se egy dudaszó, se egy halk vagy hangosabb hazaárulózás nem hangzott el a séta során. Már a Kossuth téren jártunk, amikor elsuhant mellettünk egy éltesebb asszonyság, rikítószőke hajjal, és épp azt harsogta a mobiljába, hogy a "pénzügyminiszter, igen, a pénzügyminiszter", a milliárdokat rejtő táskára azonban ügyet sem vetett senki.

Az Országházban Szili Katalin vette át a táskát, és vissza sem adja, amíg a büdzsét el nem fogadják. A dokumentum a T/1145. számú törvényjavaslat elnevezést kapta a törvényhozói keresztségben, bár ez kevésbé hangzik jól, mint a harmincezer-milliárdos csomag. Valószínűleg két hónapon át a Kossuth téren marad a nemzet vízibivalybőre, a főszámok elfogadása után ugyanis december 21-én várható a költségvetés elfogadása.