Készülnek a saját költségvetések

2004.11.15. 12:04
Már 3500-an készítették el a kormány költségvetési játékában saját költségvetésüket. A javaslatok szerint elsősorban az államigazgatás működési költségein, a honvédelmen, bizonyos szociális kiadásokon, a közmédiumok és az egyházak támogatásán spórolnának, és az így nyert pénzből többet költenének kutatás-fejlesztésre, középfokú oktatásra, környezetvédelemre, házi- és gyermekorvosi ellátásra, katasztrófa-védelmi feladatokra és a pártok támogatására.
A kormány hétfőn tette közzé az internetes programot, hogy mindenki megalkothassa a saját költségvetését. A program bemutatja, hogy az államháztartás egy főre jutó havi 84 469 forintját a kormány hogyan osztotta fel költségvetési javaslatában. Ezt az összeget a játékosok másként is elkölthetik, mindössze arra kell figyelniük, ha az egyik helyen növelik a pénzt, a másik helyen csökkeni fognak a kiadások. Az első négy napon 2500-an próbálták ki, milyen pénzügyminiszternek lenni - tájékoztatta az Indexet a Pénzügyminisztérium. Az elmentett költségvetésekből folyamatosan rajzolódik ki az adófizetők költségvetési javaslata.

Kisebb államot!

A költségvetést készítők mindössze egy százaléka készített teljesen irreális büdzsét, amelyben költségvetési fejezetet vagy az állam működéséhez nélkülözhetetlen feladatot lenullázott. A tárca tájékoztatása szerint a többiek a legtöbb kiadásnál 2-10 százalékkal tértek el a kormány költségvetési javaslatától.

Az internetezők négyötöde csökkentené a törvényhozó és végrehajtó szervek működési kiadásait. Így a Parlament, a központi kormányzati szervek és önkormányzatok apparátusa 17 százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodhatna jövőre. A játékosok nem változtatnának az igazságügyi szervek költségvetésén, de 11 százalékkal csökkentenék az APEH és a pénzügyőrség, 9 százalékkal pedig a külügyi szervek büdzséjét. Érdekesség, hogy az internetezők 68 százaléka jelentősen megnövelné a pártok támogatását.

A védelmi-biztonsági kiadásokon alig változtatnának a játékosok, ám a fejezeten belül jelentős átrendezést hajtanának végre. Többségük csökkentené a katonai kiadásokat, átlagosan 15 százalékkal, de növelné a rendőrség, a büntetésvégrehajtás és különösen a tűzoltóság és katasztrófavédelem pénzét. Utóbbi feladatra 15 százalékkal költenének többet.

Több pénzt az iskoláknak!

Hasonló a helyzet az oktatás területén, ahol az óvodák, általános iskolák és a felsőoktatás költségvetését az átlagos játékos lényegében változatlanul hagyta, de 5 százalékkal növelte a középiskolák büdzséjét, míg az oktatáshoz kapcsolódó szociális jellegű kiadásokét (például kollégium, iskolai étkeztetés) százalékkal csökkentette. A legnagyobb mértékű növelést is ebben a fejezetben hajtanának végre: a kutatás-fejlesztés egy főre jutó havi 495 forintját jelentősen, összesen 56 százalékkal növelnék.

Az egészségügy területén szinte minden tételt növelnének a játékosok. Így 7 százalékkal kapna többet az ÁNTSZ, 6 százalékkal a kórházak, 3 százalékkal a járóbeteg-ellátás. Fordított a tendencia a szociális kiadások területén. Itt - a gyermekek után járó ellátások változatlanul hagyása mellet - kisebb-nagyobb mértékben minden kiadást csökkentenének a játékosok.

A játékosok 4 százalékkal költenének többet a gazdaság és az infrastruktúra területére. Ezen belül 5 százalékkal több pénzt adnának a közúthálózat, 8 százalékkal pedig a vasút fejlesztésére, emellett jelentősen, 10 százalékkal növelnék a vállalkozások támogatását.

A válaszadók harmada nem költené el a rendelkezésre álló összeget, azaz szigorúbb költségvetést készítene a kormánynál. Ebből 18 százalék az adócsökkentés érdekében költene kevesebbet, átlagosan havi 4002 forintot hagynának az emberek zsebében. A játékosok további 10 százaléka az államadósság csökkentésére költene, átlagosan 2364 forintot. A többiek egyéb célokra takarítanának meg.