Az Autópálya-kezelő áll a Pannonplast-ügy mögött?

2003.06.18. 09:54
Elképzelhető, hogy az Állami Autópálya-kezelő Rt. pénzelte a Britton-csoport és a Pevdi szabálytalannak nyilvánított részvényvásárlását. A PSZÁF határozatában az áll, hogy egy állami társaság 465 millió forinttal finanszírozta ezt az ügyletet. A gazdasági minisztérium cáfol, a Britton tagadja, hogy állami cég is részt vett volna a részvényvásárlásban.
A részvénypiacon és a tőzsdei kibocsátókon is messze túlmutató - akár állami szervek és vállalatok, például az Állami Autópálya-kezelő Rt. vezetését is érintő - következményei lehetnek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kedden kiadott határozatnak. Ebben a Kartonpack Rt., a Britton Kft. és a Pevdi Kft. Pannonplastban történt tulajdonszerzésének körülményeit kifogásolja, és ezzel kapcsolatban bírságol.

Szász Károly, a felügyelet elnöke hétfőn az őt ért fizikai bántalmazás után kórházi ágyában nyilatkozva jelezte, hogy az atrocitás egy tegnap megjelenő határozattal állhat összefüggésben. A megjelent határozat szerint a Britton Rt., a Kartonpack Rt. és a Pevdi Kft. idén tavasszal a Pannonplast Rt.-ben szerzett befolyását a tpt. szerint egybe kell számítani.

Az érintett társaságoknak ezt a törvény előírásai alapján be kell jelenteniük, és addig tulajdonosi jogaikat a Pannonplast Rt.-ben nem gyakorolhatják. A bejelentés elmulasztása miatt a Pevdi Kft.-t öt és fél, a Britton Kft.-t hatmillió forint bírság megfizetésére kötelezte a felügyelet.

Még egyszer a részvényvásárlásokról

A szövevényes ügy a felügyeleti határozat alapján a következőképpen néz ki. Január 30. és és február 5. között több, a K&H Equities Rt. "állandó és megkülönböztetett elbánásban részesülő" ügyfélkörébe tartozó befektető összesen 950 ezer darab Pannonplast-részvényt (a cég szavazati jogainak 22,56 százaléka) vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén. Ezek a befektetők később tőzsdei átkötésekben, nagy árfolyamnyereséggel továbbadták papírjaik egy részét a március 10-én a Brittonnak (295 ezer darabot) és a Kartonpacknak (215 ezer darabot), március 19-én pedig a Pevdi Kft.-nek (300 ezer darabot).

A Britton-Kartonpack páros és a Pevdi között közvetlen tulajdonosi kapcsolat a felügyelet szerint nem mutatható ki. Ugyanakkor azonban a vásárlások mikéntje alapján a felügyelet szerint megvalósul a tpt.-ben leírt, "a felek összehangolt magatartása alapján megvalósuló" befolyásszerzési mód. Azt, hogy a részvényesek valamilyen formában kapcsoltnak tekinthetők, bizonyítja, hogy az ügyletek finanszírozási háttere is hasonló volt.

A titokzatos állami jótevő

A közös elem egy állami cég. A felügyelet szerint ugyanis a Britton 754,8 millió forintos részvényvásárlását 89,2 millió forint erejéig, a Pevdi 468 millió forintos vásárlását pedig 375 millió forint erejéig egy bizonyos "állami tulajdonban álló, költségvetési forrásokból gazdálkodó gazdasági társaság" átutalásai biztosították.

A nagylelkűen adakozó állami vállalat jelen esetben piaci értesülések szerint az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. volt. Ezt az értesülést a cégnél nem erősítették meg. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium késő esti közleménye szerint az ÁAK a K&H Equitiesen keresztül törvényes lehetőségeinek megfelelően szabad pénzeszközeiből vásárolt állampapírokat. Ezek a befektetések azóta eredményesen lezárultak. Az ÁAK ezen túlmenően a közlemény szerint semmiféle tőzsdei vagy tőzsdén kívüli tranzakcióban nem vett részt.

"Újrajátsszák" az április közgyűlést?

A Britton-Kartonpack páros és a Pevdi számára a határozat a bírságon kívül azért kellemetlen, mert ha bejelentik közös befolyásukat, akkor elvileg a Pannonplast alapszabálya szerint nem szavazhatnak összes részvényükkel. A társaság ugyanis 12,5 százalékban maximalizálja a szavazati jogot a közgyűlésen.

A Pannonplast április 30-án megtartott közgyűlésén pedig csak hármuk közös szavazataival tudták meggátolni, hogy a Karsai Béla nevével fémjelzett Karsai Holding a vele szimpatizáló részvényesekkel véghezvigye akaratát, és képviselőit beültesse a vezető testületekbe. A szavazati arány 52-48 százalék volt rendszeresen Karsaiék ellen.

A PSZÁF határozata nyomán - mivel az a szavazati jogok felfüggesztése terén korábbi bírósági példák alapján deklaratív és nem konstitutív - a cégbíróság jó eséllyel törölheti az összes közgyűlési határozatot. Ebben az esetben a találkozót meg kell majd ismételni.

Ott már azonban - tekintetbe véve az alapszabálybeli szavazati korlátokat is - már egészen más leosztásban folyhatnak le a szavazások. Bár a Britton közleménye szerint bírósági úton támadja majd meg a felügyeleti határozatot, azonban ez jelen esetben nem sokat jelent, mivel a határozat jelenleg hatályos.

Karsai Béla kivár

Karsai Béla várakozó álláspontra helyezkedett. Mint lapunknak elmondta, egyelőre nem tervez semmilyen lépést a felügyelet határozata után. A jelenleg is 12,78 százalékos Pannonplast-részesedéssel rendelkező Karsai Holding folytatja önálló stratégiáját, ettől függetlenül természetesen az új helyzetet is elemezni fogják.

A Pannonplast vezetése meglepetéssel értesült a tegnapi határozatról. A befolyásszerzések kivizsgálását maga a társaság kérte még április 22-én. Fehér Erzsébet, az igazgatóság elnöke szerint viszont a felügyelet az április 30-i közgyűlést megelőzően szóban azt közölte, hogy a cégadatok alapján összefonódást nem állapított meg.

Igaz, azzal vélhetően a tőzsdei cég vezetése is tisztában lehetett, hogy a felügyeleti vizsgálatok legalább a bejelentő írásbeli értesítésével zárulnak - és azok ilyen mélységben történő lefolytatásához általában nyolc nap nem elegendő -, így az eljárás folytatódását a menedzsment sejthette volna.

A Britton tagad

A felügyelet egyébként a Pevdi és a Britton egy másik kapcsolódási pontjára is rámutat. Nevezetesen arra, hogy a Pevdit birtokló Benji Kft. két fő tulajdonosa, Juhász Attila és Juhász Bertalan közül utóbbi tavaly februárban egy, a Britton által alapított ingatlancéget vásárolt, a BR Office Rent Kft.-t. A Britton mindenesetre tagadja a határozatban foglaltakat.

A Mészáros János ügyvezető igazgató által elmondottak szerint az ő oldalukon nem vett részt állami cég a finanszírozásban, a forrást az egyik romániai befektetésük részbeni értékesítése biztosította. Itt a vásárló egy teljesen független külföldi társaság volt.

Mint ismeretes, a Britton a vagyonkezelés mellett az építőiparban is érdekelt, jelenleg a romániai Nagyváradon építenek 16 millió euróból egy huszonkétezer négyzetméteres üzletközpontot. Ehhez 10,6 millió euró hitelt az Eximbank nyújtott hétéves futamidőre. Az ingatlanfejlesztés fővállalkozója a Betonút Rt.

A történet még nem ért véget

A történetnek a keddi határozat vélhetően csak egy epizódja, megfigyelők szerint további határozatok is születnek majd. A K&H Equities Rt. és a K&H Bank Rt. a felügyeleti határozat alapján egyaránt jelentős szerepet vállalt a felvásárlási konstrukció pénzügyi koordinálásában és szervezésében.

Így nem lenne meglepő, ha a pénzügyi csoport továbbiakban is a felügyelet élénk érdeklődésére tarthatna számot. A brókercégnél kedden többszöri próbálkozásra sem vették fel a telefont. A banknál viszont elmondták, tanulmányozzák a felügyeleti határozatot, de ahhoz egyelőre nem kívánnak többet hozzáfűzni.