Dömpingárak a Lidlnél

2004.11.18. 10:22
Ma nyitnak országszerte a Lidl üzletek, az üzletlánc szórólapjain már megjelentek a dömpingárak. Első körben tizenkét üzletet nyitnak meg.
Miközben a Lidl magyar honlapján még csak elektronikai berendezéseket találunk, a Világgazdaság már beszámolt a bolthálózat szórólapján szereplő élelmiszerárakról. Ezek szerint csütörtöktől a százszázalékos narancslé 79, a fél kilós pörkölt kávé 159 , a másfél literes, félédes olasz vörösbor dobozban 149, egy tábla mogyorós tejcsoki 49, az egy literes napraforgó étolaj 129, a kevesebb mint öt százalékos alkoholtartalmú dobozos sör pedig 49 forintba kerül. Ezek az árak november 24-ig érvényesek.

Felfordulás

Mint azt megírtuk csütörtökön nyitja meg első üzleteit a német diszkont áruházlánc, a Lidl. Az ezerhatszáz-kétezer négyzetméter alapterületű egységeket egyszerre avatják fel. Az első tizenkét üzlet után rövid időn belül további boltok nyitása is várható, kiszivárgott tervek szerint egy-két éven belül harminc boltot nyitnának

Első körben Barcs, Békéscsaba, Csongrád, Dunaharszti, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Keszthely, Kisvárda, Mór, Szeged, Szarvas és Tapolca lakosai ismerhetik meg a Lidl árait.

A diszkontlánc áraival okozhat felfordulást a hazai élelmiszerpiacon, más példák azt mutatják, hogy 25-30 százalékkal olcsóbban tudja adni az alapvető élelmiszeri termékeket. A Lidl alacsony árait elsősorban az teszi lehetővé, hogy termékeit saját magának gyártatja, a kínálat döntő részét tehát saját márkás cikkek képviselik. Ezen kívül a cég megkeresi azokat a cégeket, melyek a legolcsóbban tudják előállítani az adott terméket.