Veszteséges a magyar Parmalat

2004.05.14. 08:42
Az előzetes adatok szerint félmilliárd forintos veszteséggel zárta az első negyedévet a társaság. Az olasz anyavállalat várhatóan hozzájárul a márkanév használatához, a felszámoló azonban egyelőre sokallja a díjat.
Somogyi Ferenc, a társaság felszámolóbiztosa a napokban megkapta a cég korábbi vezetésétől a Parmalat Hungaria Rt. felszámolásához szükséges dokumentumokat. Az előzetes adatok szerint az idei első negyedév vesztesége várhatóan meghaladja az ötszázmillió forintot, a benyújtott hitelezői követelés pedig több mint hétmilliárd forint.

Másfél év

Somogyi szerint a vállalat másfél év alatt érheti el azt a szintet, hogy vagyonát reális áron lehessen értékesíteni, ennyi idő kell ugyanis ahhoz, hogy már ne termeljen veszteséget.

A tervek szerint a 2005-ös mérleg elkészítése után, várhatóan 2006 első félévének végén írják ki az első pályázatot a Parmalat vagyonára. A felszámoló működő üzemként kívánja eladni a magyar Parmalatot, s a leendő vevő olyan vállalkozás lehet, amely ezután tovább üzemelteti majd a társaságot.

Rossz gazdálkodás

A Parmalat jó műszaki színvonallal és termékekkel rendelkezik, a veszteség ezért csak azzal magyarázható, hogy irracionális gazdálkodás folyt a cégnél - mondta Somogyi. A vállalati szervezeten azóta változtattak, s megkezdték a tárgyalásokat az üzemi tanáccsal és a szakszervezettel a létszámcsökkentésről. Ennek eredményeként június ötödikével 129 dolgozónak mondanak fel.

Ezzel párhuzamosan a társaság felvett a Raiffeisen Banktól hétszázmillió forint hitelt, s a tejbeszállítást 27 ezer literrel növelte. A Parmalat márkanév használatáról Somogyi elmondta, hogy még tartanak a tárgyalások az olasz anyacég, a Parmalat S.p.A. képviselőivel.

Az egyeztetések jelenlegi állása szerint az olaszok hozzájárulnak a névhasználathoz, ezért azonban pénzt kérnek a magyar leányvállalattól. Az összegről azonban még nem sikerült megállapodni - tette hozzá a felszámoló.