Magyarország is megérzi a válságot

2008. október 9., csütörtök 08:13

A reálgazdasági szereplők sokkal komolyabban meg fogják érezni a válságot, mint azt akár csak néhány hete is gondolhattuk, mondják az elemzők. Az európai és amerikai recesszió visszavetheti a kivitelt és a beruházásokat, a GDP növekedése 1-1,5 százalékos lesz.

Jóval komolyabb reálgazdasági hatása lesz a pénzügyi válságnak, mint azt akár csak néhány hete sejteni lehetett. Az ipari termelés akár több negyedéven keresztül való csökkenése is elképzelhető - állítja Fórián Szabó Gergely, a Pioneer Investment befektetési igazgatója. Ugyan a szolgáltatások teljesítménye is visszafogottabb lesz a vártnál, azonban ott nem lesz akkora visszaesés.

Az Egyesült Államokban mély recesszió várható jövőre, Európában pedig még komolyabb visszaesés lehet - mondta lapunknak Barcza György, a K&H vezető közgazdásza. Ráadásul nemcsak a külföldi kereslet esik majd vissza, lehúzva nullára a nettó exportot, hanem a beruházások üteme is, s egyelőre nem látszik, hogy mi adhatna lendületet a növekedésnek.

Az egyetlen előre mutató jel, hogy elmarad a közösségi fogyasztás elmúlt időszakot jellemző negatív hatása. Jelenleg a legvalószínűbb kimenetel az, hogy a felhasználási oldalon a fogyasztás tartja a pozitív tartományban a magyar GDP-növekedést, bár ez a tétel sem alakul valószínűleg túl kedvezően - mondta Fórián Szabó. Ráadásul a belső fogyasztásnak komoly importvonzata is van.

A beruházásoknál ugyan még az út- és metróépítések segítik a mutatót, a magánvállalatok fejlesztései azonban jócskán lehúzhatják a felhalmozási ütemet. Ez az export és az ipar dinamikáját a korábbi években leginkább hajtó feldolgozóiparnál jelenti a legnagyobb problémát. Jövőre így 1-1,5 százalékos növekedés tűnik a leginkább reális forgatókönyvnek, azonban a szakértők szerint a stagnálást és a kétszázalékos GDP-bővülést sem lehet teljesen kizárni.

Kapcsolódó anyagok:

Dosszié: Hitelválság
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés