Antal, Antónia
-7 °C
0 °C

Egymilliárdos angol megrendelés a Rábának

2003.10.21. 08:43
Immár a második tőzsdei gépgyártó cég szerez jelentős megrendeléseket a brit Benford cégtől. Míg az orosházi Linamarnak idén várhatóan egymilliárd forintot meghaladó árbevétele származik a kisebb építőipari gépek (pl. kézi úthengerek) szállításából, a Rába tegnap jelentett be hasonló nagyságrendű beszállítói szerződést.
A győri társaság idén tavasszal már szállított úthengerekhez készülő alvázkereteket a Terex-csoportnak, amely a világ egyik vezető építő- és földmunkagép-gyártója. A Terex Benforddal most kötött keretszerződés - amellyel egyidejűleg a Rába preferált beszállítói státust kapott - 2005 végéig szól.

Nyereséges termelés

A 6 és 9 tonnás dömperekhez kiszállított nagy szilárdságú alvázkeretek megfeleltek a Benford követelményeinek, s a negyedik negyedévben megindulhat a sorozatgyártás. Az alváz-megrendelést kiegészíti a 2 és 9 tonna között összesen hét kategóriában elnyert dömperputtony-megrendelés, amelyeket ugyancsak a Rába Járműipari Alkatrész Kft. teljesít.

A Rába 2004-ben csaknem egymilliárd forintos árbevételre számít a megrendelésből, amely az eddig buszalvázakat és katonai járművek alvázkereteit gyártó győri üzem kapacitásait 2004-ben teljesen leköti, s folyamatos, nyereséges termelést tesz lehetővé - áll a társaság közleményében.

Pintér István vezérigazgató szerint a szerződés is azt bizonyítja, hogy jól halad a stratégiai üzletfejlesztési program. A Rába részvénye október elején a John Deere-rel kötött futómű-szállítási szerződés bejelentését követően kezdett emelkedni a 900 forintos mélypontról. A papír árfolyama tegnap a megrendelésről szóló hírre nagy forgalom mellett 3,5 százalékkal drágult és 990 forinton zárt.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!