Judit
3 °C
6 °C

Százezrével mehetnek tönkre a kistermelők

2005.03.13. 02:19
A helyzet nem javulni, hanem romlani fog, elérkeztünk oda, hogy százezres nagyságrendben szorulnak majd ki a mezőgazdaságból a kistermelők - mondta az Indexnek Raskó György. Az agrárközgazdász szerint bármilyen szomorú is ez, a kisgazdaságok birtokkoncentrációja az egyetlen esély nem csak a magyar, de az egész európai mezőgazdaság versenyképessé tételére. Addig ugyanakkor még sok feszültség várható a mezőgazdaságban: a mostani, a szakértő szerint jogos tiltakozásnál sokkal nagyobb botrány várható már néhány hónap múlva, amikor a gazdák az állami intézményrendszer hiányában nem fogják tudni hova tenni az új búza termést.
A kormány hibájából csőd és a végső kétségbeesés szélén állnak a gazdák, vagy 20-30 millió forintos traktorokkal felvonulnak a már szokásos tüntetésre, amikor nincs munka a földeken - vérmérséklettől és tájékozottságtól is függ, mit gondolnak az emberek a két hete zajló demonstráció sorozatról. Mi áll közelebb az igazsághoz?

A pénteken nyilvánosságra hozott inflációs adatok sok minden megmagyaráznak. A KSH jelentéséből nem csak az derült ki, hogy a pénzromlás üteme kisebb volt vártnál, hanem az is, hogy a mezőgazdasági termékek árának alakulása kiemelt szerepet játszott ebben. A cukor és a sertéshús kivételével szinte minden mezőgazdasági termék ára jelentősen csökkent, reálértéken egyes termékek 10-20 százalékkal is kevesebbért kelnek el ma a piacon. Eközben a másik oldalon, a termelői árindex az inflációt meghaladó mértékben, 5,2 százalékkal emelkedett, azaz a termeléshez szükséges ipari eredetű anyagok (műtrágya, növényvédőszer) ára nőtt. Ez együttesen azt jelenti, hogy valóban lényegesen rosszabb helyzetben vannak ma a gazdák, mint akár egy évvel ezelőtt. Ha számszerűsíteni akarunk, a beszerzési árak emelkedése 40 milliárd forint körül, az erős forintnak is köszönhetően az exportbevételek csökkenése pedig 60 milliárd forintot vett ki a mezőgazdaságból, azaz részben a termelők zsebében is ma összességében százmilliárd forinttal van kevesebb.

De az ilyen folyamatok a piacgazdaság természetes velejárói, mégsem vonul minden ágazat az utcára, ha éppen rosszabbak a körülmények. Mit tehetett volna a kormány?

A kormány ott hibázott, hogy miközben valóban jelentős likviditási problémák vannak a mezőgazdaságban, mind a területi alapú támogatások kifizetésével, mind az intervenciós felvásárlással késlekedett, és folyamatosan szegte meg az ezek határidejével kapcsolatos korábbi ígéreteit. Én magam is elhittem még korábban, hogy a földalapú támogatásokat az ősszel kifizetik. Mára kiderült, hogy az ehhez szükséges szoftverek, rendszerek nemhogy akkor, de ma sem működnek rendesen, így voltaképpen irreális az a már a demonstráció alatt tett ígéret is, hogy március 30-ig kifizetik ezt az összességében százötvenmilliárd forintos tételt.

Április 30-a viszont a végső, törvényben szabott határidő. Mi lesz, ha azt sem sikerült tartani?

Megfeszített munkával ez a határidő betarthatónak látszik, egyébként nincs érdemi következménye a túllépésének sem, azaz nem vész el az összeg.

A kormány arra hivatkozik, hogy hiába igaz, hogy a környező országokban már mindenütt kifizették a földalapú támogatásokat, ott lényegesen előbb megkezdték az ehhez szükséges technikai, intézményi háttér kiépítését, e tekintetben pedig Magyarországon 2002 előtt nem történt semmi.

Ezt elfogadhatatlannak tartom, és szerintem már a közvéleménynek sem lehet ezt komolyan eladni. Az igaz, hogy 2002 előtt nem történt semmi ezen a téren, de a kormányváltást követő első évet már a jelenlegi koalíció vesztegette el, nem kis részben az agrártárca hozzá nem értése miatt. Az előző közigazgatási államtitkár például annak ellenére ragaszkodott egy éven keresztül ahhoz, hogy az Agrárkamarán belül építse ki a kifizető ügynökséget, hogy Brüsszel egyértelműen jelezte, ez nem fog menni.

Mennyire hiányzik ez a pénz most gazdáknak, nem elég, ha egy hónap múlva fizet az állam? Valóban csődbe mehetnek a késlekedés miatt termelők?

Az biztos, hogy most sokan vannak, akik pénzhiánnyal küzdenek és nem tudják megkezdeni a tavaszi munkákat. A gazdák többsége nem hitelképes, eladósodott, így a korábbra tervezett összegek valóban égetően hiányoznak. Tömeges csődökre ezzel együtt nem lehet számítani, az ilyen helyzetekben falun általában előkerül még valamilyen vésztartalék. Sokan viszont rákényszerülhetnek arra, hogy már most elmenjenek olyan közvetítőkhöz, akik megfinanszírozzák ugyan a termelést, de az intervenciós felvásárlási ár alatt veszik át majd a terményt.

Mindemellett látni kell: a földalapú támogatásoknál sokkal komolyabb probléma, hogy sokaknak nem sikerült eladniuk a tavalyi búza és kukoricatermést, és az uniós garantált felvásárlási árat pedig csak akkor kapnák meg, ha az intervenciós raktárak átvennék tőlük a gabonát. Magyarországon azonban kevés ilyen raktár van, így nincs hova vinni a tavalyi termést. Most még mintegy négymillió tonna gabona vár felvásárlásra, miután a tavalyi évben rekord termés volt. Egy átlagos évben 10-12, 2004-ben több mint 17 millió tonna termett. Az idén hasonlóan jó termés várható kalászos gabonából, így a júliusi betakarítás után több millió tonnával nő a felesleg búzából. Már most megjósolható: a jelenlegi demonstrációknál sokkal nagyobb botrány lesz, amikor kiderül, hogy a gazdák nem tudják eladni az új termést sem. Az intervenciós vásárlásra mennyiségi korlát nincsen, csak időbeli: július 31-ig be kell fejezni, az ehhez szükséges plusz tárolókapacitást kiépíteni már képtelenség. Ennek eredménye az, hogy az idei betakarítás után a gabonafelesleg 10 millió tonna körül lesz Magyarországon.

Miért nem viszik a piacra a termést?

Mert a világpiaci ár alatta van az EU által garantált, 101,3 eurós felvásárlási árnak, azaz az államon keresztül kaphatnak a legtöbb pénzt a termésért. A magyar gazdák többsége még nem is tudja, de az előrejelzések szerint az idén ráadásul tovább csökkenhet a gabonák ára a világpiacon: az amerikai agrárminisztérium (USDA) minden évben konferenciát rendez a jelentősebb mezőgazdasági termékek árának várható alakulásáról. Én a napokban jöttem haza erről, a szakértők véleménye pedig teljesen egybecsengett: a világ minden jelentősebb termőterületén nagyobb termés várható, mint tavaly. A 2005-2006-os gazdasági évben akár plusz 100 millió tonnával több gabona és olajos mag lehet a korábban is túltermeléssel küzdő piacon, így a világpiaci árak valószínűleg csökkenek.

Mindez ráadásul párosul azzal, hogy más termékek jövedelmezősége is csökken: Magyarországon lényegében megszűnt a korábban rövid idő alatt nagy jövedelmet biztosító primőr zöldségtermelés monopóliuma. A import paradicsom vagy a paprika már minden időszakban olcsóbb lehet, mint a hazai termés, és a külföldi, az olasz, a spanyol, a görög vagy a marokkói eredetű zöldségek és gyümölcsök árleszorító nyomása egyre erősebb lesz.

A magyar mezőgazdaság versenyképessége, vagy inkább versenyképtelensége évek óta, tulajdonképpen a rendszerváltás óta téma, és azt is nagyon sokszor hallottuk, hogy az elaprózott birtokszerkezet mellett a tőkehiánnyal küszködő gazdák nem lesznek életképesek az uniós piacon.

Az elaprózott birtokszerkezet sehol nem életképes, az EU-ban sem. Az uniós mezőgazdaság egésze - más szinten persze - de hasonló problémával küszködik. Míg azonban egy osztrák, egy német, olasz vagy francia paraszt a mezőgazdaság mellett a falusi turizmusból, a síelésből vagy borászatból is jövedelmet szerezhet, a magyar kistermelőknek alig van lehetősége kiegészítő jövedelemszerzésre. Az is igaz persze, hogy a magyar gazdák az állattenyésztésben is sokkal kisebb termelési mérettel rendelkeznek: egy modern technológiával felszerelt, sertéstartó gazdaság Dániában, vagy Hollandiában szép jövedelmet biztosít, de ehhez egyszerre ezernél több hízót kell tartani. A magyar gazdáknak azonban jó ha tíz disznója van átlagosan. A példák hosszasan sorolhatók: a 16 milliós Hollandiában holland baromfitartók száma 2004-ben háromszáz alá csökkent. Magyarországon még most is több tízezren foglalkoznak baromfival, de így is csak a töredékét állítják elő holland társaik termelésének.

Az, hogy a kisgazdaságokat a támogatta, bátorította minden magyar kormány a rendszerváltás óta, anélkül, hogy világosan utalt volna a termelés-koncentráció elkerülhetetlenségére, a politika egészének a felelőssége. Ugyanakkor tény az is, hogy az egész európai agrárpolitika a családi gazdaságok támogatására épül, melyek kis méretüknél fogva egyre kevésbé versenyképesek a világpiacon. Ma az olyan uniós országokba, ahol relatív gabonahiány van (Portugália, Spanyolország) jobban megéri az USA-ból vagy más kontinensről hajóval importálni, mint egy másik, adott esetben felesleggel küszködő uniós országból. A világon ma azok azon országok mezőgazdasága életképes, ahol az állami támogatás alig, vagy egyáltalán nem létezett: Argentínában, Brazíliában, Ausztráliában és számos más országban a támogatás hiányában a piac diktált, így létrejöttek azok az óriási birtokok, melyek egyszersmind rá voltak kényszerítve a leghatékonyabb technológia kialakítására és állandó fejlesztésére. Ezek a termelők alacsonyabb költségeikkel, illetve a világpiacon megjelenő olcsóbb termékeikkel idővel ki fogják kényszeríteni a protekcionista uniós agrárpolitika leépítését, de legalábbis annak jelentős átalakítását a piacorientált termelés irányába.

Mi várható Magyarországon?

Én úgy érzem, hogy már a mostani demonstrációban is benne van a gazdáknak az a félelme, ami a következő tíz évben valósság válik: százezres nagyságrendben szorulhatnak ki a mezőgazdaságból a kistermelők. Rövidesen a százhektáros termelők sem lesznek életképesek, nem hogy a háztáji méretűek. Az uniós agrártámogatásoknak ma elsősorban szociális funkciója van, s így van ez nálunk is. De nem erre, hanem egy átképzésre, nem mezőgazdasági munkahely-teremtésre alapuló vidékpolitikáról lenne már szükség: arról, kell beszélni, hogy mit lehet tenni a felesleges munkaerővel, hogyan lehet a kistelepüléseket új ipari, vagy szolgáltatási tevékenységek létrehozásával életben tartani. Ebben természetesen kiemelt helye van a környezet- és tájvédelemnek, amit az urbánus ember is szívesen fog támogatni.