Olivér
1 °C
5 °C

Kevésbé ér keveset a pénzünk

2007.11.16. 10:23
A közszférában csökkent a létszám, és a keresetek is kisebb ütemben nőttek, mint a versenyszférában. A reálbér 5,6 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly, az átlag magyar 111 900 forintot visz haza.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaság egészét tekintve az idei első kilenc hónapban átlagosan 2 millió 771 ezer volt. A bruttó átlagkeresetek összességében 8,2, a nettó átlagkeresetek 2,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Már jobb, mint egy hónapja

A január-szeptemberi reálkereset (a fogyasztóiár-index 8,3 százalékos növekedése mellett) 5,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva – tette közzé a KSH. A reálbérindex zuhanása egyre kisebb ütemű: az év első nyolc hónapjára vetítve még 6,3 százalékos volt.

Az év első kilenc hónapjában a költségvetési szférában 755 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 939 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben összességében közel 4,8 százalékkal csökkent a létszám. Az ide tartozó fő gazdasági ágak mindegyikében (a közigazgatásban, az oktatásban és az egészségügyben) alacsonyabb lett a létszám.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 180 300 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 172 200 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 202 600 forint volt, ami tartalmazza az előző évre vonatkozó, januárban kifizetett egyhavi külön juttatást. A költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 5,2 százalékkal, a versenyszférában dolgozóké 10,1 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

Az átlagot meghaladó mértékben nőttek a keresetek az építőiparban (17,8 százalék), az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (12 százalék), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (10,6 százalék), valamint a kereskedelem, javítás (10,5 százalék) ágazatokban. A keresetek növekedésében szerepet játszott a minimum-járulékalap bevezetése, amit az is jelez, hogy a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozásoknál a bruttó átlagkereset növekedési üteme alacsonyabb volt, mint a kisebb szervezeteknél.

A nettó csak szolidan nőtt

Az év első kilenc hónapjában a nettó keresetek átlagosan 2,2 százalékkal emelkedtek; ezen belül a versenyszférában 3,5 százalékkal növekedtek, a költségvetési szervezeteknél pedig megegyeztek az előző évivel. A nettó keresetek havi növekedési ütemének alakulásában meghatározó szerepet játszott az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék múlt év szeptemberi, illetve az egészségbiztosítási járulék idén januárban történt további emelése.

A nemzetgazdasági havi nettó átlagkereset 111 900 forintot tett ki. Ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 83 800, a szellemi foglalkozásúaké 143 700 forint volt.