Regadó: eljárás indul Magyarország ellen

2005.10.14. 13:21
A regisztrációs adótörvény használt gépkocsik behozatalára vonatkozó diszkriminatív rendelkezései miatt az Európai Bizottság hivatalos figyelmeztető levelet intéz Magyarországhoz. A legfontosabb kifogás az értékarányosság elvének figyelmen kívül hagyása, illetve a 25 százalékos kvázi áfa.

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy hivatalos levélben szólítja fel Magyarországot arra, hogy számoljon be a más tagállamokból behozott használt gépkocsikra alkalmazott adózási szabályokról, áll a Bizottság pénteken kiadott közleményében.

Az eddigi vizsgálatok során sikerült megállapítani, hogy a jelenlegi gyakorlat sérti az uniós alapszerződésnek a hazai és más tagállamokból származó termékek egyenlő bánásmódjáról szóló rendelkezéseit.

"A tagállamoknak jogukban áll regisztrációs adót bevezetni a gépjárművekre, illetve növelhetik az adó mértékét. Tiszteletben kell azonban tartaniuk a hazai és EU-termékek közötti megkülönböztetés-mentességi elvet, valamint a másodlagos közösségi jogot" - idézi a közlemény Kovács László, az EU adózási és vámuniós biztosának szavait.

Ami nem magyar, az új

A magyar jogszabályok értelmében a gépkocsik első magyarországi forgalomba helyezése után regisztrációs adót kell fizetni. Az adó új és használt gépkocsikra egyaránt alkalmazandó, és mértéke kizárólag a motor lökettérfogatától, a használt üzemanyag típusától és a kibocsátási előírásoktól függ. A magyar regisztrációs adó tehát nem veszi figyelembe a jármű tényleges elhasználódását, emlékeztet az uniós közlemény.

A 2005-ben hatályos adótételek, ezer forintban*
Euro3/4Euro2
1.1 benzin-1.3 dízel126189
1.1-1.4B és 1.3-1.5D189284
1.4-1.6B és 1.5-1.7D252378
1.6-1.8B és 1.7-2.0D410615
1.8-2.0B és 2.0-2.5D567850
2.0-2.5B és 2.5-3.0D8191229
2.5-3.0B és 3.0-3.5D12601890
3.0 B és 3.5D felett18902835
Egyéb szgk.113113
Muzeális szgk.252252
* Az uniós státuszú, adózási szempontból használtnak minősülő járműveket behozó magánszemélyek a törvény 8.§(1) bekezdése szerint a táblázatban feltüntetett összeg 125 százalékát kötelesek megfizetni.

Az Európai Bíróság szerint a tagállamok számára nem tilos a hasonló, első regisztráció során kifizetendő gépkocsiadók kivetése, feltéve, ha ez összhangban áll az szerződés 90. cikkével. Ez azt jelenti, hogy a tagállamok sem közvetlenül, sem közvetve nem vethetnek ki más tagállamok termékeire a hasonló jellegű hazai termékre közvetlenül vagy közvetve kivetett adónál magasabb belső adót.

Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint, amelyet a magyar jogalkotó a két évvel ezelőtt első formájában összeállított regisztrációs adótörvény elkészítésénél elmulasztott tanulmányozni, a tagállamoknak a regisztrációs adó kiszámítása során a 90. cikk alapján figyelembe kell venniük az importált használt gépjármű tényleges értékcsökkenését, máskülönben a kivetett adó meghaladná a nemzeti területen már regisztrált, hasonló használt gépjárművek értékébe beépülő megmaradt adótartalmat (lásd Nunes Tadeu, C-354/93; Bizottság v. Dánia, C-47/88; és Bizottság v. Görög Köztársaság, C-375/95 bírósági ügy).

Mindenki fizessen áfát

A Bizottság közleménye további hiányosságként említi, hogy a használt gépkocsik Közösségen belüli beszerzése esetén Magyarország a regisztrációs adón túlmenően még 25 százalékos többletadót is alkalmaz. A többletadó más tagállamokból származó valamennyi gépjárműre alkalmazandó, kivéve a Magyarországon újként regisztrált gépjárműveket. Ez a furcsa szabály idén január óta érvényes, a "versenysemlegesség" miatt, mert az új autókra és a céges behozatalra úgyis áfát kell fizetni.

Az Európai Bíróság esetjoga értelmében ez a szétválasztás olyan magasabb adó kivetésére vonatkozó kritérium, amely definíciójából adódóan hasonló hazai termékekre nem vethető ki, így összeférhetetlennek tekinthető az alapzerződés 90. cikkében előírt megkülönböztetési tilalommal. Ez a rendszer ugyanis már előzetesen kivonja a hazai termékeket a legsúlyosabb adók alól, emlékeztet a Bizottság közleménye.

A fentiek fényében különös hangsúlyt kapnak a regisztrációs adótörvény jövő évi tervezetéhez benyújtott eddigi módosítások. A hibridhajtású autók kedvezményben részesítésének ötlete például nem kapott bizottsági támogatást, ahogy Font Sándor (Fidesz) értékarányos adóztatást sürgető módosítóját a kormány képviselője a pénzügyi bizottság ülésén szintén nem támogatta.

"Már tervezték"

A regisztrációs adóról szóló törvény módosítása, amely a használt autóknál is érvényesíti az uniós szabályokat, elkészült és hamarosan a parlament elé kerül, mondta Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium kabinetfőnöke az MTI-nek pénteken. Pichler Ferenc elmondta, hogy a PM egy ideje már foglalkozik ezzel a kérdéssel, és a téma felvetődött akkor is, amikor szeptemberben a tárca vezetői találkoztak Kovács László uniós adóügyi biztossal.

Kovács László akkor annak a véleménynek adott hangot, hogy a magyar szabályozás nem felel meg az uniós elvárásoknak A magyar fél pedig azt fejtette ki, hogy a jelenlegi megoldás magyarázata a pénzügyi kormányzat rossz tapasztalata a használt gépjárművek behozatalnál. E területen ugyanis rendszeres volt korábban az alulszámlázás, s a magyar megoldás ezt próbálta meg kiküszöbölni.

Ennek eredménye lett az, hogy a használt autóknál a regisztrációs díj nem vette figyelembe a gépjármű avulását - tette hozzá Pichler Ferenc. A Pénzügyminisztériumban elkészült törvénytervezet, amely már érvényesíti az avulást a regisztrációs díj megállapításánál, a többi adótörvénnyel együtt fogadhatja majd el az Országgyűlés - mondta a kabinetfőnök.