Utolsó csata a regadó körül

2005.11.03. 02:48
A regisztrációs adótörvény jövő évi módosítása körül ismét vita látszik kibontakozni. A november 7-i zárószavazásra váró javaslat részben figyelembe veszi az Európai Bizottság által október közepén megfogalmazott kifogásokat. A következő uniós figyelmeztetés várhatóan már mindent a helyére tesz.

Mint arról korábban beszámoltunk, jövőre eltörlik a használt uniós behozatalt sújtó 25 százalékos pótadót, és tessék-lássék avulási rendszert vezetnek be, hogy az unióból származó korosabb autók közel két évvel a regisztrációs adótörvény életbelépése után végre ne újként adózzanak.

A kiindulási értékekkel, vagyis az egyes emissziós kategóriák adójának alapösszegeivel kapcsolatban viszont tovább folyik a huzavona, a Pénzügyminisztériumot (PM) szakadatlanul újabb és újabb javaslatokkal bombázzák az egymásnak feszülő szakmai szervezetek.

Elfordulnak az újtól

Az új autók ügyében érdekelt Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szervezete (GÉMOSZ) szerint az Euro 4-es oszlophoz képest a kitűzött 30 százaléknál magasabbra, akár ennek kétszeresére szükséges beállítani a 2001-től forgalmazott Euro 3-as autók kiindulási adóját.

Az utolsó ismert javaslat összegei, ezer forintban
Euro4Euro3Euro2
1.1 benzin-1.3 dízel195253310
1.1-1.4B és 1.3-1.5D285370455
1.4-1.6B és 1.5-1.7D380495605
1.6-1.8B és 1.7-2.0D580750930
1.8-2.0B és 2.0-2.5D80010401280
2.0-2.5B és 2.5-3.0D115014951840
2.5-3.0B és 3.0-3.5D175022752800
3.0 B és 3.5D felett252032754000
Egyéb szgk.380

Bár pontosan ugyanezen gépkocsikat a regadó törvény 2004. tavaszi első módosítása körüli hajcihőben mint a környezet megóvásának legfőbb letéteményeseit emlegették, az MGE és a GÉMOSZ a múlt héten az Euro 3-as autók beözönlésének meggátlására szólított fel.

Az érvelés szerint a behozatal visszaveti az új autók értékesítését, és így az állam 22 milliárd forintos adóbevételnek inthet búcsút. Ráadásul az autóvásárlókat elcsábítják a nyugati használt autók, és így 1200 tonnával több széndioxid (sic!) és 67 tonnával több nitrogén-oxid kerül Magyarország légterébe.

Az új autós lobbi úgy számol, hogy ha a törvény a jelenlegi formában lép hatályba, az olcsóbb utánpótlás miatt a 10 évnél fiatalabb magyar autók értéke is lecsökken legalább 10 százalékkal, 200 kereskedőjük pedig lehúzhatja a rolót.

A legdrágább ország

A használt autókkal foglalkozó kereskedőket tömörítő Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE) szerdán kiadott közleményében az elfogadásra váró törvényjavaslatot az európai normák felé tett első lépésnek nevezi.

Az MGOE leszögezi ugyanakkor hogy a korszerű használt autók importját így is jelentős adóemelés sújtja. Úgy akarja a PM környezetvédelmi okokra hivatkozva büntetni az 0-5 éves autók behozatalát, hogy a magyar autópark átlagéletkora több mint 11 év, és 750 ezer 15 év feletti személygépkocsi közlekedik útjainkon. Hazánk Európa legdrágább országává vált a használt autók szempontjából, szögezi le a közlemény.

A regadó kor alapján engedélyezett csökkenése
Autó kora (hónap)Száza­lékos avulásAutó kora (hónap)Száza­lékos avulásAutó kora (hónap)Száza­lékos avulás
2-ig3 85-9648205-21661
3-45 97-10850217-22862
5-67109-12052229-24063
7-1211121-13254241-25263,5
13-2420 133-14455253-26464
25-3628145-15656265-27664,5
37-4834157-16857277-28865
49-6039169-18058289-30065,5
61-7243181-19259301-től66
73-8446193-20460

Emellett biztonságtechnikai szempontból is előnyös lenne az általuk szorgalmazott, reálisabb adómértékek alkalmazása. Ez lehetővé tenné az öreg, korszerűtlen autók mielőbbi lecserélését, és így nagyságrendileg csökkenthető lenne a halálos és a maradandó károsodással járó balesetek száma is, véli az érdekvédelmi szervezet.

Úgy avul, hogy emelkedik

Az MGOE emlékeztet arra, hogy a használt autók regadójának drasztikus emelését az új autókkal ellentétben nem ellensúlyozza az áfakulcs 5 százalékpontos csökkenése, illetve az avultatás alacsony százalékai. Az Országgyűlés előtt fekvő tervezet szerint ezen autók szinte mindegyike után jövőre a mostanihoz képest magasabb adót kellene fizetni.

A használtautós szervezet közleményében arra figyelmeztet, hogy 2006-ban az Euro 3-as gépkocsik behozatala a jelenlegi minimális szinthez viszonyítva is vissza fog esni. Az MGOE szerint könnyen megjósolható, hogy a törvénytervezet ebben a formában a költségvetési bevételek nem a tervezett teljesülését, munkahelyek további megszűnését, valamint az Európai Bíróság elmarasztaló ítéletét fogja eredményezni.

Úgyis beszól az EU

A táblázatok körüli vitában elsikkadni látszik, hogy valójában hogyan kellene a használt álllapotban behozott autóknak adózniuk. Az Európai Bizottság most már addig nem fog leszállni a regadó témáról, amíg egyetlen unióból hozott autóra is több adó megfizetését írja elő a törvény, mint amennyit a hasonló típusú és állapotú belföldi használt autót választó vásárlónak a vételárban az új korában lerótt adóösszegből meg kellene fizetnie.

A fentiekből olyan, jelenleg még elképzelhetetlen összefüggés következik, hogy a behozott autót nem sújthatja a piaci értékénél magasabb adó, hanem az annak legfeljebb csak negyede-harmada lehet. Éppen úgy, ahogy az új autók nettó árához a kategóriájukban érvényes adó összege arányul. Ha ezt nem sikerül most az utolsó pillanatban korrigálni, legkésőbb tavasszal újból módosulni fog a törvény.