Kiírták az új pályázatot Ferihegyre

2005.10.28. 14:37
Az előző pályázaton az öt legmagasabb árajánlatot beadó vevőjelölt meghívásával zárt körű pályázatot írt ki az ÁPV a ferihegyi reptérre. A munkavállalókkal folytatott egyeztetések az újabb per lehetőségét kizárják, de eredmény nem született.

Zártkörű, egyfordulós pályázatot írt ki az ÁPV Rt. igazgatósága a Budapest Airport Rt.-re. A ferihegyi reptér 75 éves üzemeltetési jogával bíró társaság részvényeinek 75 százalék mínusz egy szavazatnyi részét értékesítik. A privatizációs szervezet közleménye szerint "a korábbi, 2005. október 20-án visszavont eljárás során az ÁPV Rt. birtokába jutott szakmai referenciák alapján az Igazgatóság megnevezte a zártkörű pályázatra meghívandó pályázókat, amelyek kivétel nélkül nagy tapasztalattal rendelkező nemzetközi repülőtér üzemeltetők, mindegyikük az Európai Unióban több jelentős privatizált repülőteret üzemeltet". Az öt meghívott adta be az előző, érvénytelenített pályázat során a legnagyobb összegű ajánlatot.

A meghívottak: a Fraport AG Frankfurt Airport Worldwide (Németország) - többek között a frankfurti és a Frankfurt-Hahn-i repülőterek üzemeltetője; a BAA International Ltd (Egyesült Királyság) - többek között a londoni Heathrow, Gatwick, és Standsted repülőterek üzemeltetője; a Hochtief Airport GmbH és a Hochtief AirPort Capital (Németország) - többek között a düsseldorfi, a hamburgi és az athéni repülőterek üzemeltetője; a Macquarie Airports (Ausztrália) - többek között a római, a brüsszeli, birmingham-i és Sydney-i repülőterek üzemeltetője és a Copenhagen Airports (Dánia) - többek között a koppenhágai repülőtér üzemeltetője.

Csak négy az öt jelölt

Az öt meghívott közül a Copenhagen Airports hétfőn a dán tőzsdén jelentette be: nem kíván részt venni a magyar repülőtér privatizációjában. A visszalépés oka, hogy a Copenhagen Airports-nak a magyar eljárásban riválisa az az ausztrál Macquarie Airports, amely eddig is 14 százalékos tulajdonosa volt, de most ajánlatot tett a cég egészére. A tőzsdeit mintegy 30 százalékkal felülmúló vételi árfolyamot a dán reptér vezetése elfogadásra javasolja, de egyelőre kérdéses a tranzakció sorsa.

Az számít, mennyit fizetnek

Az ár, hivatalosan a pályázatban azonnal tranzakciós költségként feltűntetett összeg három részből tevődik össze: a legnagyobb összeget a 75 éves vagyonkezelői jog jelenti, emellett a BA részvénycsomagjáért, illetve bizonyos ingó és ingatlan vagyon tulajdonjogának áráért jön össze a várt bevétel - mondta az Indexnek Oravecz Péter, az ÁPV Rt. szóvivője. Lapunk kérdésére hangsúlyozta: a jelöltek között abban nincs verseny, hogy ki tud előbb fizetni, az említett kvázi vételárat a tranzakciósorozat lezárásáig ki kell egyenlíteni. Hogy ez pontosan milyen időpontot jelent, a szóvivő nem tudta megmondani, hangsúlyozta, hogy a pályázat értékelése, lezárása után még külön időt kell szánni a szerződéskötéssel összefüggő teendőkre.

Ismert: a Pénzügyminisztérium várakozásai szerint az akár minden idők legnagyobb privatizációs bevételének minősülő összegnek még az idén be kell folynia az államkasszába, mert annak egy része felhasználható a költségvetési hiány csökkentésére. A pályázatok beadási határideje november 14-e, így elvileg a szerződéskötésre sor kerülhet az idén.

Elégedetlenek a szakszervezetek

Miután az előző pályázat kudarca az érdekképviseletekkel elmaradt egyeztetés nyomán született bírósági ítéletre volt visszavezethető, az ÁPV különös gondot fordított az újabb pályázat előtti tárgyalásokra. A vagyonkezelő közleménye szerint "az ÁPV Rt. az új pályázati eljárás előkészítése során mind a BA Rt. üzemi tanácsával, mind a szakszervezetekkel véleményeztette a pályázati kiírás szövegének tervezetét, és (...) 8 tárgyalási napon keresztül, szakértők és tanácsadók bevonásával, közvetlen párbeszédet folytatott. A Munka Törvénykönyve előírása szerint lefolytatott, több mint 60 órát meghaladó érdemi véleménycsere, és a kezdetben közeledő álláspontok ellenére a feleknek nem sikerült megállapodást létrehozniuk. Ennek elsődleges indokát az ÁPV Rt. abban látja, hogy az érdekképviseletek a 2005. október 1-től módosított, és jelentős juttatásokat tartalmazó kollektív szerződés, valamint a 2005. szeptemberben 17 százalékos éves béremelés jóváhagyásával lezárult éves bértárgyalások tárgykörébe tartozó újabb követelései, és a privatizációs szervezet jogszabályokban előírt, e területre vonatkozó lehetőségei között olyan komoly eltérések kristályosodtak ki, melyek feloldására nem volt mód" - írja az ÁPV.

Pető Alfréd, a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezetének vezetője az Indexnek azt hangsúlyozta: a megszületett pályázatban megalázóan alacsony súlyozással szerepelnek a munkavállalókkal kapcsolatos kérdések. Így e téma teljes elhanyagolása sem zárja ki a jövendő. Ennek fényében lényegében formalitásnak voltak tekinthetők, a tulajdonos célja az volt, hogy az egyeztetések maradéktalan lefolytatásával kizárja annak lehetőségét, hogy a bíróság újból érvénytelenítse a pályázatot. Ugyanakkor az érdekképviseletek azon javaslatait, melyek a munkavállalók szociális és gazdasági érdekeit védték volna, az ÁPV nem vette figyelembe, a pályázatba végül csak olyan szintű kitételek kerültek, melyek például a munka törvénykönyv előírásainak betartására vonatkoznak. A szakszervezet ezért további tárgyalásokat sürget a pályázat kiírásától függetlenül.