Válasszon a kommunizmus ízei közül!

2006.12.05. 12:42
Összegyűjtöttünk egy csomó édességet, snacket és egyéb rendszerváltás előttről származó nyalánkságot, és utánanéztünk, egyáltalán gyártják-e még ezeket, és ha igen, hogyan fogynak. Közben érdekességeket tudtunk meg bőséggel. Gondolták volna, hogy a Mesesajtnak korábban Mackó Csokoládé is volt a neve? És azt, hogy a Negrót egy Negro nevű ember találta fel? És azt, hogy a Túró Rudi nevét kis híján cenzúrázták pornográfia miatt? Osztottunk, szoroztunk, s végül úgy határoztunk, nemcsak mindezek jelenét énekeljük meg, hanem arra is kíváncsiak leszünk, a nyájas olvasó jó szívvel emlékszik-e rájuk, vagy netán ma is lelkesen tömi velük a fejét. Szavazzanak, mi pedig nemsokára eredményt hirdetünk.

Albert keksz

A Győri Keksz Kft. (és jogelődei) legrégibb terméke az Albert keksz. Nevét Viktória brit királynő férje, Albert herceg után kapta. 1912 óta folyamatosan gyártják, miután Angliából korszerű gépeket és új recepteket, valamint gyártási jogot vásároltak.

3,13

Balaton szelet

A Balaton szeletet a Magyar Édesipari Vállalat Szerencsi Csokoládégyára diósgyőri gyáregységétől vette át Győr a 60-as évek végén. Abban az időben több édesipari terméknek lett jól hangzó földrajzi neve. A névadás annak idején a helyi vezetők ötletei alapján alakult, az aktust nem előzte meg piackutatás, így valószínűleg a Balaton szelet keresztelőjét sem. Azóta folyamatosan gyárták.

4,18

Cherry Love - konyakos meggy

Még ma is eredeti recept alapján, kézzel készítik a konyakos meggyet. Az édesség az ötvenes években díjat nyert a brüsszeli világkiállításon - tudtuk meg a jelenlegi gyártótól, a Karamell-Snack Kft.-től.

3,46

Kojak nyalóka

Mindig is a békési üzemben gyártották a kopasz amerikai nyomozóról elnevezett nyalókát. Bár a tulajdonosok többször váltották egymást, a recept nem változott 40 év alatt. A Sweet Food Kft.-től megtudtuk, a Kojak nyalóka népszerűsége kissé megcsappant az EU-csatlakozás utáni időszakban, amikor az olcsó török és spanyol édességek elárasztották a boltokat. Népszerűségét mostanában kezdi visszaszerezni. Nemrég fehér csokis változatban is elkezdték gyártani.

3,00

Limo szörp

Negyven éve gyártják ezt a porból készült szörpalapot. Eleinte mesterséges színezéket használtak, de a mostani forgalmazó, a Sweet Food Kft. ezt természetes aromákra cserélte. Apró műanyag palackokban kapható.

3,15

Macskanyelv

A macskanyelvet még a múlt század közepén kezdte gyártani a Szerencsi Csokoládégyár, jelenlegi gyártója, a Karamell-Snack Kft. 2002-ben vette át a termékkört. Kiskunmajsán van az üzem, ott gyártják a konyakos meggyet is. A cég kereskedelmi igazgatója szerint a macskanyelvet hagyományos megjelenése teszi vonzóvá. Van egy újabb változata is, a Walt Disney macskanyelv.

4,14

Mesesajt

Az egyik legbizarrabb termék, amit talátunk, a Mesesajt, vagyis a csokoládé ízű sajt - még a Tékozló Homárt is megihlette az ízek szokatlan kombinációja. A Mesesajtot a hetvenes évektől gyártják Magyarországon. A jelenlegi gyártó az ERU Hungária, ők 1995-ben vették át a Budapesti Tejipari Részvénytársaságtól. A csokis sajt akkortól Mackó Csokoládé néven futott, de gyártását megszüntették, mert nagyon kicsi volt forgalma. 2002-ben újrakezdték a termelést, ekkortól hívják Mesesajtnak, a termék új dizájnt is kapott, de a recept nem változott. Mackó Csokoládé korában még csak pár száz kilót tudtak eladni belőle, a Mesesajtból azonban 3-4 tonna fogy havonta. A cég ügyvezető igazgató szerint a siker a harmincas-negyvenes korosztályon végigsöprő nosztalgiahullámnak köszönhető. A csokis sajtot inkább a bevállalósabbak kóstolják meg, és minden nagyobb élelmiszerláncban kapható, de nem a sajtoknál, hanem a desszertek között.

2,03

Negro

A Negro története 1922-ig nyúlik vissza, amikor is a Dreher Antal Serfőző Részvénytársaság a kőbányai sörgyár mellett csokoládé- és cukorkagyárat építtetett. Az új vállalat a keménycukorka-gyártást jelentős mennyiségű külföldi vendégmunkás és szakember alkalmazásával indította be. A legenda szerint a külföldi cukrászok közé tartozott az olasz P. Negro, aki mintegy véletlenül, a savanyúcukorka gyártásánál keletkezett törmelék és felesleg felhasználásán dolgozott, amikor rátalált a Negro receptjére. Az összetétel még ma is szigorú gyártási titok, csak annyi nyilvános, hogy a felesleghez mentolt és ánizst kevertek. A Negro gyártása 1980-ban került a Győri Keksz- és Ostyagyárhoz. A privatizáció után a jogfolytonosság miatt Szerencs és Győr is tulajdonolta a Negro márkát. A Danone csoport a United Biscuitstől vásárolta meg a Győri Kekszet és a vállalattal együtt a Negro cukorka jogait, nemrég pedig a Győri Keksz Kft. a Nestlé Magyarország Kft.-től megvásárolta a jogok másik felét is, így a jövőben egyedüli tulajdonosként gyárthatja és forgalmazhatja a "torok kéményseprőjét".

3,83

Pilóta keksz

A Pilótát 1960-tól gyártják, a keksz egy véletlennek köszönheti létét. Abban az időben Telekesi József termelési vezető meghatározó személy volt a Győri Keksznél, és általában ő kezdeményezte és döntötte el a termékfejlesztés legfontosabb elemeit. A Pilóta keksz valójában egy termékkategória, olyasmi, mint a tengerészeti kétszersült, a híres sea-biscuit. A II. világháború során a vadász- és bombázópilóták túlélőcsomagjai tartalmaztak kekszet és csokoládét – elképzelhető, hogy ez az ötletadó. Érdekesség, hogy az első években a termék kakaós keksz és piskótalap töltésével készült. A piskótalap hasonló volt a mai piskótatallér tésztájához. 1968-ban vásárolt a Győri Keksz elődje néhány Aucouturier csomagológépet, és a Pilótát 20 dkg-os rúd formájú csomagolásban szándékozták csomagolni. Nagy gondot okozott, hogy a piskóta mérete változó volt, amit a csomagológép nem tolerált, ezért a fehér lapot piskótáról kekszre váltották. Azóta folyamatosan gyártják, csak a csomagolásban és a kiszerelésben voltak változtatások.

4,49

Sport szelet

A rumos-kakaós ízű Sport szelet 1953-ban mutatkozott be, azóta töretlen a népszerűsége. Az első változtatás 1980-ban történt, akkor dobták piacra a Sport szelet maxit. A Csemege Édesipari Vállalatot 1993-ban vette meg a Kraft Foods Hungária, azóta mindenféle változatban gyártják a Sport szeletet: létezik XL-es méretben, van miniszelet, ostyás csoki, fehér csokis és jégkrém változat. Kapható még az eredeti, klasszikus Sport szelet is.

4,57

Téli fagyi

Kakaós, vanília-, citrom- és kókuszízű krémmel töltött étcsokiba mártott ostyatölcsér a téli fagyi. Nyomozásunk alatt több céget is találtunk, amely még gyártja, nagyon sok helyen kapható.

3,38

Traubisoda

Harminc éve gyártják a Traubit Magyarországon, kisebb megszakításokkal. Az üdítő népszerűségét jelzi, hogy több cég is magáénak akarja a gyártási jogokat, bíróságig jutott az ügy. A Traubisodát a Badacsonyi Állami Gazdaság balatonvilágosi üzemében kezdtek gyártani 1971-ben. A mustsűrítményből készült szénsavas üdítőital rendkívül népszerű volt egészen a rendszerváltásig, akkor kissé megcsappant a forgalma. Az üzemet a kilencvenes évek elején a debreceni Centráls Kft. vette meg, majd 1995-ben továbbadta a jogokat a Traubi Hungária Rt.-nek. A Traubit ekkor kezdték újra gyártani. Szintén 1995 óta egy másik cég is gyártja: a Ráthonyi Kft. az aromát szállító cég megvásárlása után jutott a joghoz.

4,35

Túró Rudi

A desszert ősének a Szovjetunióban Eszkimó néven forgalmazott, csokoládéval bevont túró-zsír-vaj keverék tekinthető. A Budapesti Tejipari Vállalat már a hatvanas évek elején elkezdte gyártani. A formája, illetve a létrehozásánál közreműködő Rudolf nevű szakember miatt Klein Sándor nevezte el Túró Rudinak. A név - pornográf asszociációk miatt - kisebb botrányt kavart, de végül maradhatott. Eleinte a Túró Rudi még az akkori viszonyok között sem igazán ment, így a gyártást a mátészalkai tejüzembe helyezték. A hurkatöltővel adagolt, csokiba mártott, kézzel csomagolt édességet a szabolcsiak elkezdték szeretni, és vidéken, majd szerte az országban egyre népszerűbb lett. A rendszerváltáskor három tejüzem is gyártotta, ennek köszönhető, hogy ezek privatizálása után - a megvásárolt üzemekkel együtt - a licencjogokat a Friesland és a Danone is megszerezte. Tavaly nemzetközi karriert kezdett, egyelőre nem sok sikerrel.

4,78

Vaníliás karika

A vaniliás karikát Horváth Emil kísérletezte ki. Előtte már gyártottak a teasütemények között vaníliás kiflit. Horváth Emil a Koestlin-időből (a Koestlin-gyár az 1900-as évek első évtizedeiben működött, és a Győri Keksz elődje) származó géptartozékot talált a gépraktárban, amivel egy lényegesen átdolgozott vaníliáskifli-tésztával kísérletezte ki a karikát. Ezt félig mártva 1963-ban vezették be. A névadásnál magától értetődő volt, hogy a vaniliás kifli után csokoládés-vaníliás karika lett a neve, fantázianéven nem is gondolkodtak.

4,33

Zizi

A Zizi fantázianevű gyümölcsízű rizspehely cukordrazsé több mint fél évszázados múltra tekint vissza. Kalocsán kezdték el gyártani, de a csomagolást Budapesten végezték. 2002-ben került a Karamell-Snack Kft.-hez a gyártási jog, ők azóta többféle ízesítésű és kiszerelésű puffasztott rizst készítenek.

3,53

Véleményét, észrevételet ide küldje.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.

tegnap, 21:51

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48