Judit
-2 °C
8 °C

A világgazdaság lassulását mi is megérezzük

2001.09.20. 14:35
Miközben az elemzők inflációs és egyensúlyi prognózisai továbbra is kedvezőek, egyre óvatosabbak a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzéseik - állapítja meg a Reuters hírügynökség szeptemberi felmérése.
A felmérés szerint az amerikai és a nyugat-európai gazdaság lassulása jelentősen kihat Magyarországra is. Az elemzők többsége arra számít, hogy a GDP az idén 4,29 százalékkal, a vártnál lényegesen kisebb mértékben, jövőre pedig 4,47 százalékkal bővül. (Az első negyedévben a GDP 4,4 százalékkal, a második negyedévben 4,0 százalékkal nőtt.)

Lassulunk, de még így az EU-átlag fölött vagyunk

Az elemzők szerint a harmadik negyedévben a magyar gazdaság 4-4,1 százalékkal növekszik, ami még mindig jóval magasabb, mint az EU legújabban 2 százalék alá prognosztizált növekedési átlaga.

Miközben a gazdasági növekedés lassulásával számolnak, az elemzők nem számítanak arra, hogy az egyensúly számottevően romlana. A folyó fizetési mérlegben a júliusi, vártnál nagyobb, 191 millió eurós többlet után augusztusra mintegy 35 millió eurós szufficitet várnak. Így az ez évi fizetésimérleg hiány prognózisukat 1,95 milliárd euróra csökkentették. Jövőre 2,6 milliárd eurós deficitet várnak az elemzők.

Nem olyan erős a forint

Egyelőre optimistának bizonyultak korábbi a előrejelzések, miszerint a forint az euróval szemben visszaerősödhet a 245-250 közötti sávba.

Az Egyesült Államokat ért terrortámadások nem használtak a magyar valutának sem, s így most az elemzők arra számítanak, hogy az euró a magyar bankközi devizapiacon október végén 254 forintba, december végén pedig 252 forintba fog kerülni.

Bár az MNB korábban ennél erősebb forinttal számolt, a Reuters felmérése szerint gyengébb forint esetén is megvalósulnak a jegybanki inflációs elképzelések. Elemzői prognózisuk szerint idén decemberre az infláció 7,57 százalékra, jövő év decemberére pedig 5,41 százalékra csökken. Mindkét prognózis benne van az MNB által megjelölt inflációs sávban.

Várhatóan a Magyar Nemzeti Bank október végéig újabb 25 vagy 50 bázisponttal csökkenti a kéthetes betét jelenlegi 11 százalékos kamatát. Az elemzők szerint elképzelhető, hogy erre már hétfőn a Monetáris Tanács ülésén sor kerül, de lehet, hogy a jegybank még vár egy-két hetet.