Ragyogj, csillag, páros csillag, sokáig!

2007. január 25., csütörtök 16:26

Immár ötödik éve osztják ki a Magyar Kézműves Remek díjakat. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által kitalált rendezvényhez idén egy, az ötvenes évekről szóló agrárkiállításon keresztül jutottunk el. A díjakat Kiss Péter munkaügyi miniszter adta át, aki cserébe kapott egy lábast, kecsegtették Bocskai-mentével, és a reformok mellett egy lehetséges kormányváltásról is beszélt. Egymásra csúszó idősíkok, citeraszó, márványhegedű, kürtős kalács és furfangos pincezár a százéves Vajdahunyad várában.

Januárban meglehetősen sivár a Városliget, a Széchenyi-szigeten – azt sem tudtuk eddig, hogy van neve – álló, idén százéves Vajdahunyad vára is kihalt. Egyetlen eltévedtnek tűnt, jobb sorsra érdemes, szláv nyelven csivitelő diákcsoport fotózgatja Anonymust, akinek szobrát nem, csak a róla elnevezett éttermet – ezek szerint a névtelen is lehet névadó – hirdetik reklámtáblán.

Szovjet agrármódszer, magyar kézműves

A diákok talán még lelkesebben fotóznának a szoborral szemközti épületben, ha tudnák, mi történik ott. Ott ugyanis csoda történik: idősíkok csúsznak egymásra, legalább három, olyan szépen, mintha egy középkategóriás sci-fiben lennénk. A mezőgazdasági múzeumban a kereskedelmi és iparkamara látja vendégül az ország legjobb kézműveseit, valamint Kiss Péter munkaügyi és szociális minisztert, hogy utóbbi átadja előbbieknek a Magyar Kézműves Remek díjakat. Előbbiek egyike, egy kerámiaedényeket készítő hölgy utóbb ezt egy káposztafőző lábassal viszonozta, és még azt is elmondta, hogyan kell a kerámiát – a modern időknek megfelelve – feltenni a gázra.

Hagyományőrzés mesterfokon – klikk a képre!
Hagyományőrzés mesterfokon – klikk a képre!

De hogy ne szaladjunk előre az időben: a díjátadóhoz egy nevében az 1956-os forradalom és a magyar agrártársadalom kapcsolatát bemutató kiállításon keresztül lehetett eljutni. Valószínűleg annak rendezői is úgy érezték, a kettőnek nem volt túl sok kapcsolata – hacsak az nem, hogy a vidékiektől kaját vártak és kaptak a városi forradalmárok –, így a tárlat inkább azt mutatja be, hogyan éltek az ötvenes években az agráriumban dolgozók.

Nem jól, pedig a kiállítás tanulsága szerint lelkesítették őket keményen. Előre a gyors, veszteségmentes betakarításért, népünk kenyeréért – olvassuk egy plakáton az utókor ostoba lenézésével és vigyorával A micsurini biológia alapjai, a Ludas Matyi agitprop viccei és csasztuskái között (utóbbiak közül kedvencünk A gyapot éneke lett ezzel a szöveggel: kicsi vagyok én, majd megnövök én, ha a szovjet agrármódszert eltanulom én").

Labdarózsás ünnep

Aztán a vigyor gyorsan lefagy az arcunkról, amikor ugyanis belépünk a terembe, az MKIK hatalmas molinóján ott virít a felirat: Dinamikus gazdaságot, befolyásos és egységes nemzeti kamarát; hát, ennél az sem sokkal rosszabb, hogy Keresztsoros vetés – nagyobb termés, vagy hogy Kiváló minőség, bő választék a földművesszövetkezeti boltban. A díjátadóra épp ekkor vonul be Kiss Péter Parragh László kamarai elnök társaságában, a közönséget addig szórakoztató algyői citerások rákezdenek a "Rózsa, rózsa, labdarózsa" kezdetű nótára. Először nem tudjuk, ez nem valami kis aljas célzás-e a miniszter testalkatára, de aztán amikor a folytatásban elhangzik, hogy "ragyogj, csillag, páros csillag, sokáig", megnyugszunk a zenekar koalíció iránti lojalitását illetően.

Még akkor is, ha aztán nem sokkal később megdöbbenéssel kell hallanunk, hogy maga a miniszter mintha korántsem lenne ilyen biztos ebben a sokáig ragyogásban. Amikor ugyanis beszédében túljutott az óvó módon védendő kézművességről, mint a magyar – aztán később csak kimondta azt is, hogy nemzeti – örökség részéről, megőrizendő hagyományokról és a kézművesek kormányzati támogatásáról szóló körökön, a reformokról kezdett beszélni (amely reformok idején is fontos a hagyományőrzés, tette hozzá gyorsan, és ezt a távol-keleti országokban készülő hamis azték kincsek példájával akarta magyarázni, de mi nem értettük).

Gemütlich kis ország

Jött viszont a vallomás a reformok apropóján. Az unióból érkező ezermilliárdokról szóló röpke kitérő után arról beszélt: nekik az a fontos, hogy a reformok nyomán az ország élhetőbbé, szerethetőbbé váljon; "gemütlichhé", csillant meg valamit a német kultúrkincs birtokában lévő morzsáiból. Tudja azonban azt is, hogy "akarata ellenére nem lehet boldogítani senkit", ezért olyan reformot akarnak csinálni, amely társadalmi párbeszéden alapul, mert "azt akarjuk, hogy más színű kormányok alatt is ebbe az irányba menjenek a dolgok".

Szóval Kiss Péter már nem bízik 2010-ben, amin azért megdöbbenünk, minket bizony nagyon zavarna, ha kedvenc csapatunk középcsatára – na jó, Kiss Péter pártbeli szerepét látva inkább egyik középső hétvédje – úgy menne ki egy meccsre, hogy nem hisz a győzelemben. A miniszter szavain azonban valószínűleg csak mi akadtunk fenn, a közönség kellően békés volt: a miniszter például nem sokkal később bevallotta, hogy csak kutyafuttában nézte meg a kiállítást – holott Parragh László öt perccel korábban mondta el, a szerinte műtárgyi értékű darabok alapos nézelődést és a rácsodálkozás művészetét kívánják meg –, de ezen sem háborodott föl senki.

Kiss Péter Bocskaiban

Ezt követően a kamara alelnöke, Juhász József, aki köszöntőjében párhuzamba állította a kézművestermékeket a luxusautóval és parfümökkel, de nem értettük, miért, majd arról beszélt, hogy globalizáciolódó világunkban a hagyományokban van az erő, és a magyar kézművesség nem lehet a piacgazdaság áldozata – a rendezvény meghívójában még arról volt szó, hogy a kézművesség a versenyképesség szolgálatában áll, de ez már akkor sem tűnt hihetőnek –, elkezdte a díjazottak felsorolását. A 34 pályázóból 24-en lettek remekek – ennyien kapták meg a díjat –, míg a maradék tíz indulónak emléklapot adtak át.

Luxusautóval és parfümmel vetekedik - klikk a képre!
Luxusautóval és parfümmel vetekedik – klikk a képre!

A győztesek között citerakészítő, kádár – az ő kezét talán melegebb szeretettel fogta Péter –, kürtőskalács-sütő, tojásfestő, egy működőképes márványhegedű készítője és egy Bocskai-mentéket gyártó hölgy is szerepelt. A néha már-már unalomba fulladó méltatások között az övé mindenképpen üde színfolt volt, amikor ott tartottunk, hogy "hitvallása szerint a magyar fiatalnak a Bocskai-kabát az igazi ünneplő", lopva Kiss Péterre pillantottunk, de ő csak mosolygott rendületlenül, talán még a kádári kézfogás hatása alatt.

Időutazás Újpestre

Később, amikor a huszonvalahányadik remek méltatásába kicsit már belefáradtunk, hirtelen 1982-ben találtuk magunkat. Az újpesti tanácsháza dísztermében voltunk, ahol a 2007. számú Apró Antal és Családja Úttörőcsapatnak adja át a kerületi papírgyűjtőverseny megnyeréséért járó díjakat a Bocskai-mentés Kiss Péter. Bár gyorsan visszatértünk a jelenbe, sokáig nem éreztük a különbséget, csak akkor ocsúdtunk végképp, amikor a miniszternek átadták a már említett káposztafőző lábast.

Gondoltuk, még a kürtős kalácsnál is összefutunk, de ott már csak az ünnepeltek álltak sorba az őskalácsért – ahogy a kürtőst egy szójátékkal elnevezték a gyártói. Játékból nem volt hiány egyébként sem, a márványhegedű mögött – amely állítólag meg is szólaltatható, persze ha a hegedűs válla bírja a súlyt – egy furfangos pincezárra bukkantunk. Annyira furfangos volt, hogy Huszti kollégával ketten sem boldogultunk vele, aztán jött a készítője, itt pattintott, ott kattintott, kihúzott és betolt, és már ki is nyílt a zár.

Mi csak néztünk ki a fejünkből kicsit idiótán, aztán visszatértünk a biztos terepre, a kürtős kalácshoz. A ruhákhoz, szőttesekhez, gyöngyökhöz nem értünk – és mint kiderült, a pincezárhoz sem –, de a kalács tényleg finom. Kiss Péter sajnálhatja, hogy csak úgy elkutyafuttázott mellette.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés