Rögzített könyvár teheti tönkre a kiadókat

2008. június 4., szerda 06:47

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a parlamentben lobbizik, hogy rögzítettek legyenek a könyvárak.

Továbbra is töri magát a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE), hogy elérje a könyvárak rögzítését, bár már a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), valamint a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium is elutasította az elképzelést.

Ennek ellenére az MKKE kilobbizta, hogy a parlament kulturális és sajtóbizottsága nyílt napot tartson a témában.

A GVH szerint a könyvek árának rögzítése valójában a kiadók korlátozása, hiszen attól kezdve nem rendelkezhetnek szabadon a termékeik felett. Ez esetben megszűnnének a rendszeres kiadói akciók, amelyek eddig növelték a cégek forgalmát, és segítették őket, hogy előbb adják el új kiadású könyveiket.

A fix ár a kistelepülési könyvesboltokat sem védi majd meg, azokat ugyanis a nagy hálózatok szorongatják. Egy ilyen intézkedés ráadásul első körben a kereskedők közötti árversenyt szüntetné meg, ez pedig a fogyasztóknak árt, hiszen a többség nem juthatna jelentősen kedvező áron könyvekhez sem boltban, sem online vásárlásnál.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!