Keksz és politika Győrben

2001.04.13. 10:18
Meglepő vonása a Győri Kekszgyár bezárása kapcsán kirobbant botránynak, hogy összekapott az ügyről egyébként egyformán gondolkodó helyi Fidesz és MSZP. A helyi fiatal demokraták tétlenséggel vádolták meg a szocialista polgármestert, és előre hozták az április 30-ára tervezett tüntetésüket.
Sajnálatosnak tartja a Fidelitas - a Fidesz ifjúsági szervezete -, hogy a polgármester nem tett érdemi lépéseket sok száz munkahely megőrzése érdekében, bár régóta tudomása volt a tulajdonos szándékáról, hogy bezárja a kekszgyárat - áll a szervezet felhívásában. Egyúttal azt is közlik, hogy az április 30-ára tervezett demonstrációt már 18-án szerdán megtartják.

A Fidelitas megfogalmazása, miszerint nem nézhetik tétlenül, hogy a globalizáció jegyében egy multi közel 700 munkavállaló egzisztenciáját semmibe véve zárja be a gyárat, egyébként gyakorlatilag megegyezik azzal, amit szocialista ellenfelük mond az ügyről.

Baloghnak nem válaszoltak

Balogh József az Indexnek korábban azzal indokolta, hogy csak március 29-én lépett, hogy a januárban hallott "pletykák" hatására február 5-én elküldött levelére nem kapott választ a franciáktól, ezért később kénytelen volt szóban üzenni, amire ismét csak lassan reagált a Danone.

Szerdán indult a kampány

Balogh szerdán offenzívába lendült: először érdemi tárgyalás nélkül "elzavarta" a korábban arrogánsan fellépő franciák delegációját, majd csütörtökön segélykérő levelet intézett a magyar és a francia miniszterelnökhöz, a magyar gazdasági miniszterhez, illetve a budapesti francia nagykövethez. Pénteki érdeklődésünkre kiderült, hogy az üzenetek még nem értek el a címzettekhez, ezért azok nem kívántak érdemben reagálni a felhívásra.

Nem mindenki bojkottál

A baloldali francia Le Monde időközben olyan vendégkommentárt közölt, amely a Danone termékei elleni bojkottra bíztatja az olvasókat. A kommunista és szocialista párti polgármesterek és parlamenti képviselők által kezdeményezett akció támogatása azért nem egységes: az egyik országos szakszervezet például elzárkózott attól, mondván, hogy a bojkott legfeljebb a Danone konkurenciáját erősítené.

Az Édosz kiállt a gyár mellett

A hazai érdekvédők közül az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének (Édosz) megyei szövetsége tiltakozó levelet írt a Danone párizsi központjába - derül ki a Kisalföld online kiadásából. A szervezet "minden lehetséges eszközt igénybe kíván venni" a gyár bezárásának megakadályozására. Az üzem előtti demonstráción részt fog venni a Győri Keksz Kft. szakszervezeti bizottsága is.

Az ifjú politikusok a jelek szerint pártállástól függetlenül berágtak a Danone-ra. A Fiatal Baloldal harcias hangvételű bojkott felhívást juttatott el az Indexhez, amelyben "antiszociális ámokfutásnak" nevezi a Danone üzleti lépéseit. Az ő információik szerint a székesfehérvári üzemben nem kekszet gyártanának, hanem raktárt rendeznének be. Az ifjú baloldaliak elfogadhatatlannak tartják, hogy kedvenc édességeik eltűnjenek a pultokról, ezért bojkottra hívnak fel fiatalt és öreget.