Vilma
-8 °C
3 °C

Novembertől újabb fapados indul Budapestről

2003.09.23. 15:08
November közepétől újabb diszkont légitársaság indít járatokat Budapestről Európa nagyvárosaiba. A SkyEurope Airlines ma jelentette be, hogy megalapította magyarországi leányvállalatát. Novembertől 5990 forintért repülhetünk Londonba és Párizsba, decembertől pedig Milánóba és Zürichbe.
A SkyEurope Airlines ma bejelentette, hogy megalapította budapesti leányvállalatát, ezzel a lépéssel az első olyan diszkont-légitársasággá vált Közép-Európában, amely több városból is indítja járatait.

Az első kedvező árú járatok Londont és Párizst veszik célba november 14-től, míg ezt követően december 15-től már Milánó és Zürich is elérhető majd a SkyEurope segítségével. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a magyar utasok is rendkívül kedvezményes áron repülhessenek a legnagyobb európai nagyvárosokba közvetlenül Budapestről.

Jegyek 5990 forinttól

A négy legnépszerűbb úti-célpontnak számító európai nagyvárosba induló járatokon a jegyárak 5990 forinttól kezdődnek (ez az ár egy útra, illetékek és adók nélkül értendő). A SkyEurope saját bevallása szerint nemcsak a tradícionális légitársaságokkal, hanem a busz és vasúti utaztatással is fel akarja venni a versenyt.

"A célunk az, hogy mindenki számára elérhető áron kínáljuk repülőjegyeinket a legnagyobb európai városokba" - mondta Christian Mandl, a SkyEurope Airlines vezérigazgatója. "Budapestről naponta indítunk járatokat Londonba, Párizsba, Milánóba és Zürichbe, az eddigi 13 járatunk mellett, amelyek Pozsonyt kötik össze Európa legnagyobb városaival." Ez a befektetés komoly hatást gyakorolhat a magyar gazdaságra is, különösen a turizmus fejlődésére, hiszen Budapestet elérhető célponttá teszi a nyugat-európai utazók számára is.

Három központ

A SkyEurope Airlines az első diszkont-légitársaság Közép-Kelet Európában, három központtal működik a régióban: Bécs-Pozsony, Budapest és Kassa. A nyári menetrend szerint a Bécs-Pozsonyból felszálló járatok célpontjai: London-Stansed, Párizsi-Orly, Kassa, Berlin, Stuttgart, Zürich, Milánó-Bergamo, Velence, Dubrovnik, Split és Zadar. Brnoba és Bécsbe rendszeres buszjáratok közlekednek a pozsonyi reptérről.

A SkyEurope Airlines fejlesztésére létrehozott befektetői alap tagjai között található az Európai Rekonstrukciós és Fejlesztési Bank (EBRD), az Európai Unió és az ABN AMRO Bank. A légitársaság flottája jelenleg 2 Boeing 737-es és 4 Embarer 120-as repülőgépből áll.

A Malév nem fél

Az Index megkeresésére Krebsz Adrienn, a Malév szóvivője elmondta, nem kívánnak SkyEurope, vagy más társasággal kapcsolatban megnyilvánulni. A magyar nemzeti légitársaság ugyanakkor figyelemmel kíséri a fapados társaságot megjelenését Magyarországon, és felveszik velük a versenyt.

Az őszi, Már egy tank benzin áráért utazhat akciót is ennek érdekében indították útjára. Az akció egyébként sikeres volt, hiszen a szeptember 15-ig tartó határidőig 13 ezer jegyet adtak el, ami mintegy félmilliárd forintot hozott a Malévnak - közölte a szóvivő.

Ősztől egyébként újabb akciók indítását tervezi a Malév, amivel újabb utasokat csábíthatnak utazásra - mondta Krebsz Adrienn, részleteket azonban nem árult el.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!