Judit
3 °C
6 °C

Böfög a Nagy Testvér?

2002.09.17. 10:24
A százmilliárd forint éves árbevételű magyar söripar az első félévben 3,5 millió hektoliter sört értékesített, ami legfeljebb néhány százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Tavaly egész évben a sörgyártók 7,169 millió hektoliter sört értékesítettek az egy évvel korábbi 7,279 millió hektoliter után.
A Magyar Sörgyártók Szövetségébe tömörült öt legnagyobb sörgyár vezetői összességében jónak tartják az idei első félévi értékesítési eredményeket, eltekintve a "gyalázatos" augusztustól, amelynek első felében jócskán esett az eső, ami visszafogta az amúgy nekilódult belföldi sörfogyasztást. Az első hat hónapban némelyikük szerint stagnált a piac az előző év azonos időszakához képest, mások minimális növekedésről számoltak be.

Jön a Big Brother sör

"Big Brother nevű, literes sörünktől is sikert várunk, miként a július 20-ától augusztus 10-éig a megvásárolt dobozban pénznyereményt rejtő promóciónktól, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket - mondta a Napi Gazdaságnak Bognár Gyula, a tavaly piacvezető Borsodi Sörgyár Rt. vezérigazgatója, aki egyelőre nem tudta megmondani, tartják-e még a vezető pozíciót. Elsődleges céljuk év végére a kétszámjegyű eredménynövekedés elérése, amire jó esély van, hiszen a nyár jó volt - kivéve az augusztust -, de az első hat hónapban is 5 százalékkal több sört adtak el, mint tavaly június végéig, az eredmény 6 százalékos növekedése mellett.

Harry Langley, a sörpiacon tavaly második Dreher Sörgyárak Rt. elnök-vezérigazgatója is jónak ítéli az idei nyarat, hiszen nyereségük több volt az első félévben, mint tavaly ilyenkor. A Dreher szintén gyorsított az idén: 4,5 százalékkal, 70 ezer hektoliterrel növelte eladásait a múlt év első feléhez viszonyítva. Langley szerint a sörpiac összességében stagnált az első hat hónapban.

Stagnálás vagy néhány százalékos növekedés

"Az idei éves szintű 4,5 százalékos piaci növekedési várakozásokat felére hűtötte az augusztus" - vélekedett László Attila, a piacon tavaly a Drehert követő Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. vezérigazgató-helyettese. Szerinte 2,1-2,2 százalékos emelkedés várható az eladásokban év/év alapon. A Brau 2 százalékkal szeretné növelni arányát a piacon decemberre, ehhez az első félévi 1 százalékos növekedés jó alapnak tűnik.

Nico Pinotsis, a tavaly a piacon negyedik Amstel Sörgyár Rt. ügyvezető igazgatója stagnálással számol az idei első félévben, éves szinten pedig továbbra is mintegy félmillió hektoliteres eladással.

A sörszövetségbe tartozó legkisebb, a piacon tavaly ötödik Pécsi Sörfőzde Rt. ügyvezető igazgatója, Wenckheim István az első hét hónap eladásai alapján 6 százalékos bővülésről számolt be. Ez értékben a forgalom 11-12 százalékos növekedését hozta magával az augusztusi rossz idő ellenére. Wenckheim 6-7 százalékos növekedést vár éves szinten is.