Judit
-2 °C
8 °C

Újabb egymilliárd Sármellékre

2006.08.29. 07:32
Az eddig befektetett 2,5 milliárd forrinton túl további 1 milliárd forintért fejleszti balatoni repterét az ír tulajdonban lévő Fly Balaton Airport Kft. A cég a nemzetközi teherszállításba szeretné bekapcsolni a repteret, néhány hónapon belül más kontinensekről is érkezhetnek a cargo-járatok.

Végleges döntés született arról, hogy még az idén egy újabb, több mint 1 milliárd forintos fejlesztési program kezdődik az ír tulajdonban lévő Fly Balaton Airport Kft. által működtetett sármelléki repülőtéren – erősítette meg a Napi Gazdaság információit Gubicza Ágoston ügyvezető igazgató.

A beruházással az idén már várhatóan mintegy 80–100 ezer utast fogadó légibázis jövő tavasztól a nemzetközi teherszállításba is bekapcsolódhat. Felépül egy 2,5 ezer négyzetméteres cargo-terminál, valamint egy közel 6 ezer négyzetméteres, különböző áruk továbbdiszponálására alkalmas, később az igények szerint tovább bővíthető logisztikai központ.

Laktanyából iroda

A korábbi elképzelésekkel ellentétben kizárólag új létesítményeket építenek, és a volt szovjet katonai bázis épületeiből csak azokat tartják meg, amelyek átalakítással alkalmasak lehetnek arra, hogy például irodákat vagy más kiszolgáló blokkokat képezzenek ki bennük. A Fly Balaton Airport eddig mintegy 2,5 milliárd forintot költött a sármelléki repülőtér fejlesztésére.

Az ügyvezető igazgató sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a Napi Gazdaságnak azt az értesülését, amely szerint a repülőtér további bővítésének ügyében azt követően született végleges döntés, hogy a Fly Balatonnak a térség több nagy multinacionális cégével is sikerült megállapodnia a teherszállítás beindításáról. Úgy tudni, hogy 2007 tavaszától többek között a Flextronicsot és a General Electricet (GE) kiszolgáló DHL és TNT is fuvaroztat Sármellékről.

Néhány hónapon belül már más kontinensekről is érkeznek teherszállító repülőgépek a légibázisra. Mindemellett 150 millió forintos költséggel korszerűsítik a repülőtérre bevezető utat, guruló pálya készül, és a folyamatosan növekvő igények kiszolgálására egy turisztikai centrum is készül. A kilátóból jól nyomon követhetők lesznek majd az érkező és induló gépek, a gyerekeknek pedig játszóteret építenek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.